DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Full text search

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt hadd mondjam, hogy nagyon dicséretes az ön buzgalma, amellyel az Energia Alapítványt igyekszik lejáratni. (Felzúdulás az ellenzék padsoraiban.) A múlt héten tizenhat kérdést sűrített az interpellációjába, és ennek felelős megválaszolására a miniszterelnök úr nevében 30 nap határidőt kértem és kaptam a tisztelt Országgyűléstől. Tehát nem egészen értem a képviselő úr türelmetlenségét és a szavaiban rejlő gyanúsítgatásokat, illetőleg azt gondolom, a kérdezőt talán nem is annyira a válasz és a tények, hanem inkább pusztán a blikkfangos kérdés izgatja.
De hadd mondjam el azt, ami az alapítvány vezetésére, személyének az etikai, politikai összeférhetetlenségére vonatkozik! Egy magánalapítványról van szó. Hogy mennyit költ az alapítvány saját magára, ki választja, hogyan választja meg a kuratórium elnökét, ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására egyedül az alapítvány kuratóriuma illetékes. Egyébként úgy tudom, a kuratórium azt tervezi, hogy a közeljövőben egy nyílt kuratóriumi ülést tart, ahova szándékában áll meghívni az összes interpelláló, kérdéseket feltevő, napirend előtt felszólaló képviselőtársaimat, és választ kaphatnak ezekre a kérdésekre. Tudomásom szerint egyébként az inkriminált cég felügyelőbizottságában a kormánymegbízott úr már elég régóta nem vesz részt.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir