MEZŐ ISTVÁN

Full text search

MEZŐ ISTVÁN
MEZŐ ISTVÁN, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság az 1997. október 8-ai ülésén megvitatta a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetését, illetve a költségvetésnek azon tételeit, amelyek a bizottság hatáskörébe tartoznak. A bizottság ülésén jelen lévő képviselők néhány kérdést, kételyt, aggodalmat fogalmaztak meg. Engedjék meg, hogy ezekről röviden beszámoljak.
Felmerült egy olyan kérdés, hogy az országos kisebbségi önkormányzatok tervezik majd bizonyos intézmények fenntartását, illetve intézményekkel való együttműködést. Mi a garancia arra, hogy ezek az intézmények valóban megkapják majd ezt a támogatást?
Egy másik kérdés azt feszegette, hogy a helyi kisebbségi önkormányzatok támogatása miért nem a régi rendszer szerint, közvetlenül a Belügyminisztériumtól érkezik, ugyanis az új rendszer szerint közbeiktatják az Etnikai és Kisebbségi Hivatalt, és az ő jelentésük után lehet kiutalni az összeget a kisebbségi önkormányzatoknak.
A továbbiakban felmerült egy-két kétely a történelmi egyházak finanszírozásával kapcsolatban is, elsősorban a református egyház részéről. A költségvetési táblázat számadataiból ugyanis az derül ki, hogy a református egyház százalékos arányban kevesebbhez jut az egészből, mint az elmúlt évben, vagyis ez az arány nem tükrözi híven azt a becsült létszámot, amely a felekezetet jellemzi Magyarországon.
Nos, a felmerült kérdésekre a bizottsági ülésen jelen lévő szakértők igyekeztek helyben válaszolni; volt olyan téma, amely megnyugtatóan lezárult, de volt olyan kérdés is, amely nyitva maradt.
Az elhangzott kérdések, kételyek és válaszok után az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság szavazott, és a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetését 9 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett, 2 ellenszavazattal általános vitára alkalmasnak találta.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir