BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én három dologról szeretnék ma beszélni: az első kérdés az, hogy miről is szólt a másfél évvel ezelőtti másik családpolitikai vitanap; a második kérdés az, hogy mi történt azóta; a harmadik kérdés, hogy miről szóljon ez a mai, miről lenne jó, ha szólna ez a mai.
Tisztelt Képviselőtársaim! Másfél évvel ezelőtt Pusztai Erzsébet kezdeményezésére a kormány családpolitikájáról beszélgettünk. Akkor ennek a vitanapnak a nem titkolt célja az volt, hogy képviselőtársam bizonyítani akarta: a kormánynak nincsen családpolitikája. Nagyon hosszú fogalomértelmezésekbe bonyolódtunk. Én a magam részéről nem tudom, és nem is akarom különválasztani a családpolitikát a szociálpolitikától. Az előbb meghallgattuk a miniszter úr hosszú értékelését, és abban nem véletlenül voltak egymás mellett munkanélküliségről, közhasznú munkáról, árindex-alakulásról szóló elemek, tételek, egészen a családtámogatás konkrét elemeiig, hiszen valóban minden, amit a kormány csinál, az így vagy úgy hatással van a családok életének az alakulására.
Én magam azon a másfél évvel ezelőtti családpolitikai vitanapon a legtöbbet a szegénység és a gyermekszám összefüggésével foglalkoztam. Arról beszéltem, hogy a statisztikai adatok, a háztartási panelvizsgálatok hogyan támasztják alá azt a mindennapos tapasztalatunkat, hogy a gyermekek nagyon nagy százaléka szegény családban él, hogy minél több gyermek van egy családban, vélhetőleg annál nagyobb a szegénység. Hangsúlyoztam, hogy tartós tendenciáról van szó, ez nem pusztán az utolsó évek fejleménye; idéztem Andorka Rudolfnak egy éppen tíz évvel ezelőtti tanulmányát - amit a megelőző 15 év adataira támaszkodva írt -, amiben bemutatta, milyen drámai mértékben csökken az aktív kereső háztartásokban az egy főre jutó jövedelem a gyermekszám növekedésével.
Azon a másfél évvel ezelőtti családpolitikai vitanapon nagyon sok szó esett a népszaporulat kérdéseiről is, arról, hogy az ország tartósan a természetes fogyás állapotában van. Ezzel kapcsolatban is azt hangsúlyoztam, hogy ez is egy hosszabb távon mutatkozó tendencia: '81 óta fogy a lakosság, tehát egy olyan tartós jelenségről van szó, amit nem lehet aktuálisan kormányzati ciklusokhoz kötni. Idézem, hogy én akkor hogyan fogalmaztam: "Bizonyos, hogy van összefüggés a gyermekvállalási kedv és a család jövedelmi, vagyoni helyzete között, hiszen a gyermek anyagi áldozatvállalással jár. De az is bizonyos, hogy léteznek más, a gyermekvállalás szempontjából nem kevésbé fontos szempontok, értékek, normák, hiszen ha nem így lenne, nem találnánk magyarázatot arra a jelenségre, hogy a jólét növekedése leggyakrabban nem jár együtt a gyermekszám növekedésével, és fordítva: sok gyereket éppen a legszegényebb családok vállalnak."
Való igaz, képviselőtársaim: a gyermekvállalási hajlandóság nemcsak anyagi kérdés, hanem sokkal inkább a közérzet kérdése, sokkal inkább annak a kérdése, hogy valóban milyen perspektívákat lát maga előtt az ember; és ez megint csak abba az irányba kell hogy vezesse a gondolatainkat, hogy ne szűk értelemben gondolkozzunk családpolitikáról, hanem igenis tág értelemben szociálpolitikáról.
Felmerül a kérdés, hogy akkor mi az állam szerepe ebben a folyamatban? Beleszólhat-e az állam, és milyen eszközökkel szólhat bele az állam ezekbe a folyamatokba? Nekünk határozottan az az álláspontunk, hogy az állam közvetlenül ne szóljon bele a családok, az emberek életébe.
(8.50)
A legfontosabbnak azt tartjuk, hogy hagyja meg a választás szabadságát. Éppen ezért elutasítunk mindenfajta olyan adminisztratív beavatkozást, amely mesterséges eszközökkel akar belenyúlni például a népszaporulattal kapcsolatos folyamatokba. Éppen ezért elutasítjuk az abortusz tilalmát éppúgy, mint az abortusz kényszerét. Azt gondoljuk, hogy vannak sokkal hatékonyabb, részben anyagi természetű eszközök, amelyekkel befolyásolni lehet a gyermekvállalási hajlandóságot. Azok az ellátások, amelyek a családok anyagi helyzetét javítani képesek, nagyon sokfélék. Azt kell mondani, hogy nem új keletűek, mert az ókortól kezdve vannak példák arra, hogy hogyan tudta és akarta segíteni a családokat, illetve a gyermeknevelést az állam. Emlékezetes, hogy például Mária Terézia adott a katonáinak családi pótlékot.
Való igaz, hogy amikor az állam szerepéről gondolkodunk, akkor elsősorban és első helyen ezek a direkt közvetlen támogatási eszközök jutnak az eszünkbe, ezekről esik több szó. Én is szeretném ezeket érinteni, most már egy kicsit rátérve arra a másodikként feltett kérdésemre, hogy mi is történt az elmúlt másfél évben. Azért fogalmazom meg így a kérdést, mert másfél évvel ezelőtt, amikor erről a kérdésről beszélgettünk, akkor nagyon-nagyon meghatározta e terem légkörét, hogy a Bokros-csomag árnyékában beszélgetünk a családpolitikai kérdésekről. Ropogós volt, még egészen friss volt a Bokros-csomag, amely - mindannyian tudjuk - szigorú megszorításokat tartalmazott, megnyirbálta a szociális ellátórendszert és a családtámogatások rendszerét is.
Szeretném hangsúlyozni, hogy mára ennek a kormányzatnak már vannak eredményei is. Nem nagyok és nem túlértékelhető eredmények, de azt gondolom, nem lebecsülendő eredmények. Ezekről szólt előttem miniszter úr is, éppen ezért nem akarok nagyon részletesen beszélni ezekről. De azért mégiscsak meg kell tennem, hogy szóba hozzak néhány fontos elemet.
Az egyik legfontosabb elem a családi pótlék. Szeretnék egy kicsit az előzményekről is beszélni, hiszen mindannyian tudjuk, hogy három éven keresztül nem emelkedett a családi pótlék, nem volt családipótlék-emelés '94-től egészen az idei évig. De ha még korábbra lapozunk, akkor megállapítható, hogy az előző ciklusban - '90-től - is nagyon-nagyon csekély családipótlék-emelés volt. Egészen pontosan '90-ben például a kétgyermekes családokban a családi pótlék 15 százalékkal emelkedett, miközben a fogyasztói árindex 28,9 százalékos volt; '91-ben a családi pótlék emelése 13 százalék volt, miközben 35 százalékos infláció volt az országban; '92-ben ugyancsak 13 százalékos volt az emelés, miközben 23 százalékos volt az infláció; és '93-ban nem érte el az 5 százalékot, miközben 22 százalék volt az infláció.
Nem azért idézem ezeket a számokat, hogy az előző kormányzati képviselők fejére olvassam, hanem éppen ellenkezőleg: annak bizonyítására szánom, hogy nem a képviselők jó szándékán vagy az aktuális kormányzat szándékán és családpolitikai elvein múlik, hogy lehet-e ezekkel a direkt eszközökkel komoly mértékben támogatni a családokat, hanem a gazdaság teherbíró képességén, alapvetően azon, hogy mit enged meg a gazdaság teljesítménye alapján a pénztárcánk.
Azt gondolom, nagyon komoly eredményként kell értékelnünk, hogy a családtámogatás többi elemében sikerült az emelést automatizmushoz kötni. Átalakítottuk a gyes rendszerét, a gyest is, a gyetet, tehát a gyermeknevelési támogatást és az anyasági támogatást is. Az öregséginyugdíj-minimumban kifejezve egy olyan mérőszámhoz kötöttük, ami évről évre menetrendszerűen emelkedik, következésképp nem állhat elő az a helyzet ezekkel az ellátási formákkal, hogy mondjuk, a kormányzat ilyen vagy olyan gazdaságpolitikai megfontolásokból "úgy felejti" ezeket az ellátásokat. Ezeknek az emelkedését ma már törvény garantálja az érintettek számára.
Nagyon gyakran emlékeznek az érintett lakosok is és az ellenzéki képviselőtársaink arra, hogy a kormány megszüntette a várandóssági pótlékot. Tény, hogy volt egy rövid életű ellátási forma, amit az előző ciklusban bevezettek. Szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat arra, hogy ezzel párhuzamosan akkor viszont megszüntették az anyasági támogatást. S ha az ellátás összegét tekintem, akkor körülbelül "pénz az ablakban", tehát körülbelül ugyanannyit kap ma anyasági támogatás formájában a gyermeket vállaló anya, mint amit havi részletekre elosztva várandóssági pótlék formájában kapott pár éven keresztül.
Az előbb feltettem a kérdést, hogy mi lehet az állam szerepe - erre kétféle válasz adható. Van szerepe az államnak közvetlenül és direkt módon. Ezek az ellátási formák, amelyekre röviden utaltam, ebbe a csoportba tartoznak. De nekem szent meggyőződésem, hogy sokkal fontosabb, sokkal jelentősebb az állam szerepe közvetett, indirekt módon a családok életére, tudniillik sokkal fontosabb, hogyan alakul a munkanélküliség helyzete, hogyan alakulnak az árindexek, hogyan alakulnak a bérek, hogyan alakulnak a lakhatás feltételei, és igen, nagyon szervesen idetartozó kérdés, hogy hogyan alakul egy országban az adórendszer, amely meghatározza a családok jövedelmi létviszonyait.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném hangsúlyozni, hogy nem lenne jó, ha az állam megjelölne valamilyen családtípust mint ideális típust. Számunkra valóban nagy változáson ment keresztül a család a funkcióival együtt, nagyon megszaporodott az olyan típusú családoknak a száma, amelyek nem a klasszikus felépítésűek, tehát nem anya, apa és gyerekek, hanem egy szülő nevel gyereket, és számunkra ez is család. Nem teszem fel azt a kérdést, hogy jó vagy rossz, hanem egyszerűen tényként elfogadom, hogy ez is család; legfeljebb azt a kérdést kell - mint törvényhozóknak - feltennünk, hogy most preferáljunk valamit, amikor anyagi támogatási rendszerekről döntünk. Döntsünk úgy, hogy a teljes család az érték, és az értéket kell jutalmazni az ellátási formákkal, vagy döntsünk úgy, hogy a részcsalád kompenzációra szorul, hogy az ő támogatásukat valamilyen módon egy kicsit segíteni kell.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem beszéltünk össze a miniszter úrral, de nagyon egybecseng az, amivel én is be szeretném fejezni ezt a rövid gondolatmenetet. Ez arról szól, hogy miről szóljon a mai politikai vitanap. Nagyon szeretném, ha nem egy retorikai versengésbe fognánk, hogy ki tud szebbeket mondani a családról, hogy ki tud ideálisabb családról ábrándozni, sőt ideális társadalomról, amely tele van ideális családokkal. Valóban felesleges lenne egymásnak bizonygatni, hogy fontosnak, alapvetőnek tartjuk ezt a kérdést.
(9.00)
Nagyon szeretném, ha ez a politikai vitanap ma nem csak arról szólna, hogy miért kell vagy lehet szidalmazni ezt a kormányt. Nagyon jólesne, ha ellenzéki képviselőtársaim családtámogatási ügyben elismernék, hogy 1997 végére igen, eredményeket is értünk el. Azt gondolom, hogy ettől csak hitelesebb lenne egy ellenzéki képviselőnek a megszólalása. Azt szeretném, ha a következő időt, órákat arra tudnánk felhasználni, hogy konkrétan mit kell tenni. Mi beszéltünk arról, hogy mit csináltunk, ellenzéki képviselőtársaim beszélnének arról, hogy ők mit csinálnának vagy mit csinálnának másképp, akkor talán egy olyan vita alakulna ki, ahol nem elbeszélünk egymás mellett, hanem figyelünk egymás érveire.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
