DR. HÉTHY LAJOS
DR. HÉTHY LAJOS
DR. HÉTHY LAJOS munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Szépérzékem mindig örül, hogyha a tartalomhoz megfelelő forma társul, a megfelelő témát megfelelő körülmények között vitatjuk meg.
Ma a családpolitikáról van szó: a családpolitikáról családi körben vitatkozunk (Derültség a kormányzó pártok padsoraiban.); hozzátehetném: szűk családi körben, hiszen a nagycsalád húsz-harminc embert jelentene.
Én tulajdonképpen nem családpolitikáról szeretnék beszélni, hanem foglalkoztatáspolitikáról, bér- és jövedelempolitikáról. Hegyi Gyula utalt rá, hogy a foglalkoztatáspolitika tulajdonképpen családpolitika: azt hiszem, ez egy sommás leegyszerűsítés, ami miatt tudományos fők alaposan megbírálhatnának bennünket. Ugyanakkor abban, amit mondott, rendkívül sok az igazság, ugyanis ma Magyarországon a családokat döntően bérből és fizetésből élők alkotják, illetve a hozzátartozóik. A család megélhetése, ha úgy tetszik, jóléte, alapvetően két tényezőtől függ: ezek egyike a foglalkoztatás, a másik a kereset.
Amiről beszélni szeretnék, visszatekintve néhány év távlatában - hiszen a családok vonatkozásában egy-két év összefüggéséről, azt hiszem, nemigen szerencsés beszélni -, az tulajdonképpen a foglalkoztatás, a keresetek, reálkeresetek alakulása; illetve amiről szeretnék beszámolni, az az, hogy napjainkban, 1997-ben egy pozitív fordulat jelei tapasztalhatók mind a foglalkoztatás, mind a keresetek alakulásának a területén. Közismert, hogy Magyarországon egy radikális változás következett be a foglalkoztatási helyzetben, 1989-90-től kezdődően, ami a társadalmat - ámbár a vezetés igyekezett erre már a '80-as évek végén felkészülni és a társadalmat is felkészíteni - meglehetősen sokkszerűen érte. '89-90-ben még szinte jelképes volt a munkanélküliség: a munkanélküliségi ráta 1 százalék alatt volt, és néhány tízezer volt a munkanélküliek száma; ez '93-ra olyan 700 ezer körülire szaladt fel, illetve a munkanélküliségi ráta 13 százalék körül alakult. Azóta a munkanélküliek száma mérséklődött: ma a 10 százalékot éppen hogy meghaladja, ha nemzetközileg összehasonlító számokkal dolgozunk, akkor 10 százalék alatti. De talán ami ennél is fontosabb, hogy megállt a munkahelyek számának csökkenése, és úgy tűnik, hogy a gazdasági növekedés beindulásával a munkahelyek számának növekedése indul el. Ez, azt hiszem, egy igen fontos tényező a munkavállalók, a családot eltartó munkavállalók szempontjából nézve.
Ami a foglalkoztatáspolitikát illeti, tehát a munkanélküliség társadalmi negatív hatásainak az enyhítését, a foglalkoztatás előmozdítását, a mindenkori kormány tulajdonképpen két dolgot tehet: egyrészt a kezében vannak úgynevezett passzív foglalkoztatási eszközök, a munkanélküliek ellátása, amelyek azt hivatottak biztosítani, hogy a munkanélküli, az, aki elvesztette a munkáját, bizonyos jövedelemforrással rendelkezzen, amellyel a saját maga, illetve a családja megélhetését egy bizonyos szinten fenn tudja tartani. Ezen a területen a jelenlegi kormány, azt hiszem, 1996-ban egy pozitív lépést tett előre, nevezetesen, amíg korábban a munkanélküli ellátások fix összegben voltak meghatározva, és ezért '92-93 óta folyamatosan vesztettek értékükből, '96-ban a munkanélküli-járulékot a mindenkori minimális öregségi nyugdíj összegével kapcsoltuk egybe.
Ugyanakkor olyan ellátásokat alakítottunk ki, amelyek tulajdonképpen korlátlanul elérhetők a munkanélküliek számára, hiszen egy évig jár a munkanélküli-járadék, utána két évig a jövedelempótló támogatás, majd szociális segély. Sőt, ha a munkanélküli időközben dolgozik, van hajlandósága dolgozni - amiben mi segítünk -, akkor arra is módja nyílik, hogy újból munkanélküli-járadékos legyen, illetve jövedelempótló támogatást kaphasson.
Azt hiszem, hogy a munkanélküliek ellátása a munkanélküliek, a munkanélküliek családja számára hallatlanul fontos, ugyanakkor nyilván nem hoz tartós megoldást. A tartós megoldást az jelentheti, hogyha a munkanélküliek újból foglalkoztatottá válnak. Éppen ezért a kormány igen nagy súlyt helyez az úgynevezett aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökre, tehát azokra, amelyek effektíven az újbóli munkába kerülést segítik elő: olyan eszközökre, mint a képzés, átképzés, a vállalkozóvá válás támogatása, a közhasznú foglalkoztatás és így tovább. 1997-ben 27 milliárdot terveztünk ilyen eszközökre a tavalyi mintegy 18 milliárddal szemben, ami, azt hiszem, jelentős emelkedés, és kifejezi a szándékainkat.
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ebben a vonatkozásban nagyon fontosnak tekintjük a közhasznú foglalkoztatást. Csupán érzékeltetésként említem meg, hogy amíg a kormány hivatalba lépésekor 1994-ben 70 ezer fő vett részt közhasznú foglalkoztatásban, ez a szám napjainkig megduplázódott: '96-ban 141 ezer fő. Az elmúlt évben jött létre a Közmunka Tanács - ugye, a közhasznú foglalkoztatást a helyi települési önkormányzatok szervezik -, tavaly létrehoztuk a Közmunka Tanácsot, amely a tárcák, több települési önkormányzat, területfejlesztési tanácsok együttműködésével valósít meg olyan közhasznú programokat, projekteket, mint az erdőtelepítés, a közúti hálózat fejlesztése, a belvízvédelem és így tovább.
Tavaly ilyen munkákon mintegy 20 ezren vettek részt, és most indítunk egy nagy központi erdőtelepítési programot, ez évben néhány száz millió, jövőre már milliárdos nagyságrendű állami támogatással, amely az elkövetkező években mintegy 40 ezer munkanélkülinek ad munkát.
(13.20)
Teljes mértékben egyetértek azzal, amit Szabó Rudolfné és Hegyi Gyula hangsúlyozott, nevezetesen a foglalkoztatás elősegítésében igen nagy szerepe van, lehet a helyi kezdeményezéseknek, a nonprofit szerveződéseknek. Mi ezt igyekszünk támogatni. Azzal is teljes mértékben egyetértünk, és támogatjuk, hogy a közhasznútörvényben felsorolt tevékenységek közé mindenképpen kerüljön be a munkahelyteremtés, illetve a munkanélküliekről való gondoskodás.
Még egyetlen megjegyzést szeretnék tenni. Ezen a területen ez tulajdonképpen nem probléma, hiszen ha olyan tippet kapunk, amit tudunk, és olyasmit kérnek tőlünk számon, amit egyébként is teszünk, az nem gond - talán kicsit fura, amikor a kerék újrafeltalálására kerül sor. Délelőtt a fideszes képviselő asszony sürgette tőlünk a részmunkaidős foglalkoztatás támogatását. A részmunkaidős foglalkoztatást támogatjuk. Ugyanakkor tisztában kell lenni bizonyos realitásokkal. Egy olyan országban, ahol a bérköltségek általában csekélyek, a bérszínvonal nyomott, a munkaadók kevéssé érzékenyek a bérköltségekre, éppen ezért - még ha ösztönző erőt teszünk is bele - kevéssé fogékonyak olyan foglalkoztatási formák iránt, mint a részmunkaidő, ami egyébként számukra okoz szervezési-adminisztratív nehézségeket. Ugyanakkor igyekszünk ezt előmozdítani.
A második téma, amiről szeretnék szólni, a reálkeresetek alakulása, amely szintén egy alapvető fontosságú ügy a munkavállalók és családjaik szempontjából. A '90-es években a reálkeresetek sajnálatos módon - egyébként a GDP visszaesését tükrözve - tetemes mértékben csökkentek, nemcsak 1995-96-ban, amit a tisztelt Házban gyakran szoktak hangsúlyozni, hanem végig a '90-es évek folyamán, tehát az Antall-kormány idején is, kivéve az 1994-es évet, amikor tudvalevőleg a választások voltak.
A két kormány időszakában végbement reálbércsökkenés között talán egy különbség mutatható ki, nevezetesen az, hogy a '90-es évek elején végbement csökkenés sajnálatos módon hiábavalónak bizonyult mint áldozatvállalás, ugyanis ezt a '94-es növekedés után kialakult válságos gazdasági helyzet annullálta. Ezzel szemben az a kényszerű áldozatvállalás, amelyet a munkavállalók '95-96-ban elviseltek, úgy tűnik, hogy meghozta az eredményeket, hiszen elvezetett a gazdaság stabilizációjához, a növekedés újbóli beindulásához, sőt ahhoz is, hogy a reálkeresetek növekedése - hangsúlyozom: a megfelelő teljesítményfedezet mellett - újrakezdődik. 1997 első nyolc hónapjában - amint ez általában ismert - a reálkeresetek 5,5 százalékkal növekedtek, hozzávetőleg azonos módon a vállalkozási és a költségvetési szférában.
Abban a kellemes helyzetben voltunk mint kormány, hogy erről a témáról nem kellett tárgyalnunk sem a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsában, sem az Érdekegyeztető Tanácsban a szociális partnereinkkel. Ugyanis a szociális partnerek, különösképpen a reálbér-alakulásra érzékeny szakszervezetek, amikor az ez évre szóló megállapodásokat kötöttük - ezek a megállapodások egyébként nulla reálbér-növekedésről szóltak -, kemény kikötéseket tettek, hogy ez év közepén rá kell tekinteni a béralakulás folyamatára, és adott esetben újratárgyalni a bérmegállapodásokat. Abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy miután 5,5 százalékos reálkereset-növekedés volt, senki nem igényelte, hogy ilyen rátekintésre és újratárgyalásra kerüljön sor, ámbár mi a kormány részéről az adott helyzetben ezt szívesen megtettük volna.
A következő évben további reálkereset-növekedés várható, és ez ma már nemcsak a kormány szándékaiban, politikai törekvéseiben jelentkezik, hanem ennek megállapodásos garanciái is vannak. Talán kevéssé ismert ebben a Házban, hogy ez évben október 10-én - időben minden korábbit megelőző módon - a költségvetési szféra béreiről aláírtunk egy bérmegállapodást a jövő évi béralakulásról. Tegnap aláírtunk egy hasonló bérmegállapodást az Érdekegyeztető Tanáccsal. Ami a költségvetési szféra bérmegállapodását illeti, a közalkalmazotti illetménytábla 16 százalékos emeléséről van szó és néhány más tételről, ami reményeink szerint és a közalkalmazotti szakszervezetek reményei szerint egy érzékelhető reálkereset-növekedést hoz jövőre ezen a területen. A versenyszférában abban állapodtunk meg, hogy az Érdekegyeztető Tanács a vállalkozások számára 13,5-16 százalékos bruttó bérnövekedést javasol a jövő évre. Ha figyelembe vesszük - ez szintén a bérmegállapodásban van - a munkavállalók nettó bérpozícióinak javulását, szintén egy érzékelhető reálkereset-növekedést hoz.
Ha már érdekegyeztetésről, a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsáról, az Érdekegyeztető Tanácsról beszélünk, szeretném azt is aláhúzni, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban tegnap egy kivételes jelentőségű megállapodás született. Ilyen még nem fordult elő az ÉT történetében, hogy a kormány, a munkaadók és a szakszervezetek egy csomagban állapodtak meg adóról, járulékról, költségvetésről, bérekről, folytatva az ÉT-nek azt a pozitív hagyományát, amely a korábbi éveket jellemezte, amikor költségvetésről, adóról születtek megállapodások. Úgy gondoljuk, hogy ez a munkahelyi béke, a társadalmi béke fontos biztosítéka. Ugyanakkor a reálkereset megállapodás által is garantált növekedése a családok megélhetésének, jólétének is fontos tényezője.
Összefoglalva tehát: foglalkoztatáspolitika, bérpolitika oldaláról nézve a foglalkoztatás, illetve a bérhelyzet oldaláról nézve mi úgy ítéljük meg, minden remény megvan arra, hogy az elkövetkező években, 1998-ban a magyar családok megélhetésének körülményeiben, helyzetében érzékelhető javulás következhet be.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
