DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A kimért töredékidő nem elég a vitára, úgy érzem, hogy nincs lehetőségem elmélyült vitát kezdeményezni, ezért mindenekelőtt szeretném összefoglalni az MDF családpolitikai szemléletét, és ennek kapcsán legfeljebb megjegyzéseket tenni a vitával kapcsolatban.
Miről szól a családpolitika? Egyszerűen a fennmaradásról. Az egyén és a közösség létének, sőt, lehetőleg rendezett létének politikai eszközökkel történő elősegítéséről. És itt kapcsolódik a jóléti politikához, mert a családpolitika a megelőzés oldaláról ad választ nemcsak az emberi erőforrások termelésére, újratermelésére - ami mindenféle létfenntartás alapja -, hanem a legtágabb értelmű érdekvédelmet jeleníti meg, nemcsak az elszegényedők, a munka nélkül maradók, de még a meg nem születettek számára is. És amikor a család biztosítja a termelőképes és még vagy már nem termelő tagjainak létét, egyúttal nem csupán az élet folyamatosságát teszi lehetővé, de épp ilyen fontos a gyermekek társadalomba nevelése.
Sokszor hallottuk itt, a Házban - furcsa módon éppen szocialista miniszterektől -, hogy szegény országokban születik a legtöbb gyermek. Az azonban nem igaz, hogy ha elszegényedik egy ország, akkor több gyermek fog születni. A társadalom-lélektan ilyenkor a viszonylagos megfosztatást, az úgynevezett relatív deprivációt méri, vagyis az a döntő, hogy a személyek és családok környezetükhöz és a korábbiakhoz viszonyítva hogyan élik meg helyzetüket. És ha megszületik az az élmény, hogy a "gyermek" szó nálunk ma már csaknem betű szerint annyit tesz, hogy szegény, akkor ha menekülni akarnak a szegénységtől - és ki nem akar -, ennek egyik legközvetlenebb eszköze a gyermektelenség. S ha a szavazókorban lévő emberek a választófülkében - de még inkább a képviselők az ország Házában - csupán a kormányzati ciklus időszakában és időtávjában hoznak döntéseket - mondhatjuk úgy is, hogy utódaik kárára döntenek -, akkor ne csodálkozzunk, ha alig lesznek unokák. Ezzel a kérdéssel már előttem is foglalkoztak, ezért nem részletezném, de az biztos, hogy ha az öregek és a fiatalok érdekei látszólag rövid távon szembekerülnek egymással, akkor feléljük a jövőt. Mindezt súlyosbítja esetünkben a határainkon kívül élő magyarság kisebbségi helyzetéből, pontosabban annak a hatalomban levő többség általi kiaknázásából fakadó fogyása.
Mondhatjuk persze azt, hogy az életnek van rendje, a folyamatokat megakadályozni nem lehet, ezek önmagukat szabályozzák. Ez azonban nem igaz, hiszen tudjuk, hogy az élőlényeknek környezet kell ahhoz, hogy fejlődjenek, és valószínű, hogy ha a fűrész foga beleharapott a fába, akkor ahhoz a fa már nem fog tudni alkalmazkodni.
Tisztelt Ház! Mindezt tudja a törvényhozás is, amikor például a családi pótlékról és a családok támogatásáról szóló 1990. évi XXV. törvényben az egy főre jutó jövedelemmel számol, és a családhoz tartozó személyeket együtt, vagyis közösségként veszi tekintetbe. Adórendszerünkből viszont kiveszett ez a megközelítés. Vagy mégsem? Itt, a Házban mondta szeptember 9-én a Pénzügyminisztérium államtitkára, hogy "másképp meg nem ítélhető meg egy konkrét személynek a valóságos életviszonya, csak hogyha azt nézzük, hogy egy család terheiből mekkora hányadot visel." Így van. Kár, hogy ezek a gondolatok csupán az adóellenőrzések kapcsán merülnek fel, magában a személyi jövedelemadó-rendszerben pedig úgy adózunk, mintha csak magunkra költenénk a jövedelmünkből.
Összevetve ezt a Bokros-csomag társadalmi üzenetével, amely végül is a kormány üzenete, és életellenes üzenete volt az ország számára - és itt kéne vitatkoznom, ha volna rá időm, az előttem szóló MSZP-s képviselő kollégámmal -, hiszen a népességcsökkenés volt a közvetlen reakció. Ha megnézzük azt, hogy a korábbi statisztikai adatok, például a gyermekszületések száma milyen hirtelen romlott, és az abortuszok száma milyen hirtelen ugrott meg, akkor bizony, ezt az üzenetet vette a lakosság. És ha ezt mindösszesen tekintjük, és hozzászámítjuk az egészségügyben, az oktatásügyben, a szociális területen bekövetkezett megszorító intézkedéseket, a munkahelyek védelmének súlyos elégtelenségét, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy társadalmunk az önkorlátozás túlzásával, ezen belül pedig a gyermekszám korlátozásával is reagál üressé vált zsebeire. Persze, egy ideig még őrzi álmait egy olyan családról, amelyben gyermekek nevelkednek.
(13.00)
Tudjuk, erre is vannak adataink, hogy ez még érték a társadalmunkban. Ma Magyarországon családonként még több mint két gyermeket szeretnének az emberek. Ezért kell gyorsan változtatni a kormánypolitikán, vagy ha nem, akkor a kormányon és politikáján, mielőtt ez a vágy is kialszik.
Hiszen az is elhangzott, hogy az előző kormány milyen lépéseket kellett volna megtegyen, viszont nagyon jól tudjuk, hogy ez a népességszám-csökkenés, amellyel küszködünk, 1981 óta látható. Tehát egyáltalán nem igaz az, amikor az előző négyéves ciklusra akarnak ebben a kérdésben hivatkozni, annak a mulasztásaira, sőt azt hiszem, azok a gesztus jellegű intézkedések, amelyekkel a humánpolitikai kabinet megszüntetése, tehát egy összehangolt intézkedés, összehangolt szemlélet megjelenítése a legfelsőbb kormányzati szinten megszűnt, ez önmagában egy másik jelzés volt, természetesen elsősorban a politikai szférának.
Hankiss írta le, még mint szociológus a rendszerváltozás előtt, az önkényuralmi rendszer vége felé, hogy azt szeretné, ne legyen szükség hősiességre az eredményes élethez. Nos, kedves képviselőtársaim, én pedig azt szeretném, hogy ha kötelezettség is, de ne legyen önfeláldozás a gyermeknek és nevelésének vállalása.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
