DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Kis Gyula képviselőtársam az előbb azt mondta, hogy nem olyan rózsás a helyzet, mint ahogyan ő ezt korábban hallotta a Házban. Szeretném valamennyiük figyelmét fölhívni Kökény Mihály miniszter úr utolsó gondolatára, amelyet vitaindító beszédének utolsó gondolataként mondott el, hogy legalább olyan nagy hiba lenne túlértékelni az elért eredményeket, mint azt mondani, hogy az elmúlt időszakban semmi nem történt családpolitika terén.
Én a családpolitikának egy olyan szelvényéről szeretnék beszélni, amelyik nem olyan régóta jelent meg kormányzati és önkormányzati tevékenységként, de megítélésem szerint nagyon fontos; és nem fogom elhallgatni az intézményrendszer és a működés problémáit sem, és arról is szeretnék majd röviden beszélni, hogy mit kellene tenni annak érdekében, hogy ez hatékonyabb legyen, hogy jobban segítse a családokat. Ez pedig a családgondozói tevékenység, a családsegítő szolgálatok tevékenysége, amely 1985-ben egy kísérlet formájaként jelent meg a településeken, amikor is a szakemberek már régóta mondták, hogy a gyermekeket segítő rendszerek, a gyermekvédelem intézményes rendszere, az időseket, a nyugdíjasokat segítő intézményes rendszer mellett ki kellene alakítani egy olyan ellátórendszert, amelyben benne van az aktív életkorú lakosság is, és amelyben komplex módon benne van a családok segítésének lehetősége.
Az 1985-90 közötti időszakban több településen hoztak létre családsegítő központokat, majd 1990-től, amikor ez az önkormányzati rendszer kialakulásakor már önkormányzati feladattá vált, ugyancsak több településen létrehozták ezeket a szolgálatokat. 1989-96 között 130-140 ilyen családsegítő központot, családsegítő szolgálatot hoztak létre a településeken. Minőségileg is változást hozott, amikor ez év elején az új szociális törvény alapján a kormányzat, a népjóléti tárca pályázatot hirdetett arra, hogy a családsegítő központok, a családsegítő tevékenység kialakítására pályázhattak az önkormányzatok, és ez év tavaszán mintegy 70, majd ez év őszén mintegy 50 pályázatot bíráltak el, tehát ismét 120 településen biztosított a lehetőség arra, hogy létrehozzák ezt az intézményt. Mondhatom azt, hogy most fél év alatt majdnem megduplázódott ezen intézmények száma.
Mivel is foglalkoznak ezek a családsegítő központok? Gyakorlatilag mindennel, ami a bajba jutott családok számára segítséget nyújthat. Mondhatom ezt annál is inkább, mert néhány hónappal ezelőtt a választókerületemben, Kaposvárott elmentem a családsegítő központba, és végigbeszéltük, hogy mi az a tevékenység, amivel foglalkoznak, melyek azok a családok, akik megkereshetik őket mentális és egyéb problémáikkal. Azt mondta nekem a családsegítő központ vezetője, hogy az ő munkájuk fókuszában gyakorlatilag az áll, hogy ha egy család úgy érzi, hogy bajban van, akkor bármilyen megoldás irányába el tudják őt mozdítani, segítsenek megtalálni a megoldást arra, ha valahol tartósan beteg a nagymama, és nem tudja a család, hogy hogyan gondozza, hogyan ápolja, ha a gyerekekkel probléma van. De még egészen odáig is elmentek, hogy nagyon sok családsegítő központ a hajléktalanok problémájával is foglalkozik, pedig nem biztos, hogy ez az ő dolguk lenne. Azért tehetik ezt meg, mert az az alapfilozófiájuk, hogy közel kell menni a polgárokhoz, el kell menni a lakótelepekre, el kell menni a családokhoz, hogy észleljék, hogy melyek azok a problémák, amelyek megoldásában segítséget tudnak nyújtani.
Amikor az előbb arról beszéltem, hogy az elmúlt fél évben ezeknek az intézményeknek a száma majdnem megduplázódott, akkor ezt természetesen jó eredményként értékeljük, és jelzi a kormánynak azt az erőfeszítését, amit ezen a területen meg kíván tenni. De mégsem mondhatjuk azt, hogy elégedettek vagyunk - sem számszerűen, sem pedig struktúrájában - ezzel az ellátórendszerrel, hiszen nem fedi le az ország egész területét ez az ellátórendszer, vannak strukturális problémák, és a miniszter úr is jelezte azt, hogy bizony, ma még nem megoldott az, hogy a kistelepüléseken, azokon a településeken, ahol nem lehet ilyen intézményt gazdaságosan működtetni, ott mit lehet tenni. Hiszen ott is van számos olyan család, ahol bizony nagyon rászorulnának erre a segítségre.
Az önkormányzatokat és a kormányunkat is szeretném arra biztatni, hogy a forrásszabályozásban, a finanszírozásban olyan technikákat próbáljunk meg alkalmazni, ami arra ösztönzi az önkormányzatokat, hogy e tevékenységben fogjanak össze, több település együtt próbáljon meg létrehozni családsegítő szolgálatot, mert biztos, hogy egy néhány száz vagy akár néhány ezer lelkes településen ezt nem lehet gazdaságosan működtetni, hiszen ehhez szakember kell, képzett szakember kell, nagyon sok minden kell, és tudjuk azt, hogy az önkormányzatok gazdasági lehetőségei egyébként - főleg ezeken a kistelepüléseken - rendkívül korlátozottak.
Ha már a finanszírozásról szót ejtettem, szeretném elmondani, hogy az 1998. évi költségvetésben pontosan e tevékenység finanszírozására egy új technikát javasol a kormány, amivel a szociális normatívában szétválasztja az intézményműködtetés és az ilyen, családsegítő szolgálatok és központok működtetésének, finanszírozásának költségeit, és szeretné azt megjeleníteni, hogy azok az önkormányzatok, amelyek eddig is fordítottak már erre a célra pénzt, ösztönzést kapjanak, és ez valahol az állami támogatásban is megjelenjen. Természetesen vita van arról, hogy ez igazságos-e, mert azt mondják - és talán nem minden indok nélkül - főleg kis önkormányzatok, ahol nem azért nem fordítottak eddig pénzt a családsegítésre, mert ők azt nem tartják fontosnak, hanem egyszerűen az anyagi lehetőségeik nem engedték ezt meg. Én mégis amellett tenném le a voksomat, hogy ezt a jelzésszerű ösztönzést a finanszírozásban - hiszen itt nem olyan nagyon nagy különbségről van szó - mégis meg kell tenni, és érdekeltté kell tenni az önkormányzatokat abban, hogy a családsegítő tevékenységet, a családsegítő központok munkáját finanszírozzák.
Végezetül szeretnék arról beszélni, hogy a családsegítő tevékenység csak ilyen, intézményesült formában oldható-e meg, vagy van-e lehetőség a tevékenység tágítására másfajta keretek között is. Azt gondolom, hogy ha valahol szerepe van, és fontos szerepe van a civil szférának, a civil kezdeményezésnek, akkor a családsegítő tevékenységben kitüntetetten fontos szerepe van. Ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy most már a Ház asztalán van a nonprofittörvény, ami reményeink szerint azoknak a civil szervezeteknek, akik a családsegítéssel, a problémákkal küszködő családokkal foglalkoznak, világos kereteket és támogatást ad úgy a különböző, a közhasznúsági skála szerint meghatározott kedvezményekben, támogatási formákban, mint ahogyan ösztönzést ad ahhoz, hogy azok a civil szervezetek, amelyek maguk nem is ezzel foglalkoznak, de mégis ott vannak az emberek között, és érzékelik ezt a problémát, oda tudják irányítani a megfelelő intézményhez, a szakemberekhez ezeket a problémás családokat, és biztosítani tudják számukra a segítségnyújtást.
Azt gondolom, hogy a kormány azzal, hogy létrehozta a családsegítő intézményrendszer, a családsegítő szolgálatok, családsegítő központok létrehozására a pályázati rendszert, jelezte azt, hogy nagyon fontosnak tartja ezt a tevékenységet.
(11.40)
Azzal, hogy a finanszírozásban megteremtette a lehetőségét a működtetés feltételeinek és kinyilvánította azt, hogy ezt a tevékenységet fontosnak tartja, a továbbiakban is ösztönözni kívánja.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
