KOVÁCS TIBOR

Full text search

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Nagyon röviden fogok elmondani még néhány érvet a beadott módosító indítványaimmal kapcsolatban, ugyanis Miklós László képviselő úr a mondandóm jó részét már elmondta.
A korábbi szakmai vitákban már kifejtettem azt a véleményemet, hogy a szakmai anyagokkal ellentétben igenis jó néhány önkormányzat számára rendkívül jelentős érvágást jelentene a bevételek szempontjából ez a törvényjavaslat, és az, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezek a korábbi években folyamatosan befolyó bevételek beépültek az önkormányzat költségvetési rendszerébe. Amennyiben ezek az elkövetkező években nem folynak be a költségvetésbe, olyan szolgáltatásokról kell lemondania az önkormányzatnak, amelyeket az ott élő állampolgárok már megszoktak, és rendkívül nehezen tudnák tolerálni azt, hogy ezeket a szolgáltatásokat az önkormányzatok nem tudják produkálni.
Azok a számítások, úgy gondolom, nem is lehetnek korrektek, amelyek azt mutatják be, hogy 5-10-15 százalékkal csökken ezen önkormányzatok bevétele, amikor az ezen önkormányzatok területén működő vállalkozások bevételeinek 60-70 százaléka az anyagköltségből származik. Tehát ha az anyagköltséget az adóalapból levonhatják, akkor nem lehetséges az, hogy ez 10-15 százalékkal csökkentse az önkormányzatok iparűzésiadó-bevételeit. Ezt érezhette az előterjesztő is, amikor javasolta, hogy az adókulcsokat az elkövetkező években folyamatosan a jelenlegi 1,2 százalékról 2 százalékra kellene emelni, mert hiszen ezeket a bevételeket valahonnan az önkormányzatoknak pótolniuk illene vagy kellene. Én úgy gondolom, és ezt a véleményemet is elmondtam már korábban, hogy ezeknek az adóknak egy átstrukturálódása következik be más típusú vállalkozásokra, és az én felfogásom szerint ezek a vállalkozások sokkal kevésbé költségviselőek, mint azok, amelyek eddig jelentősebb adókat fizettek be az önkormányzatok költségvetésébe.
Tehát úgy gondolom, és ennek van gyakorlata is az önkormányzati rendszerekben, hogy a szolgáltató típusú vállalkozások, illetve a kisebb vállalkozások számára az önkormányzatok jelentős adóengedményeket és adókedvezményeket tettek. Úgy gondolom, hogy amennyiben a javaslatot az előterjesztés szerint az Országgyűlés megszavazza, akkor csak úgy tarthatják meg az önkormányzatok a bevételeiket, ha ezekről a kedvezményekről lemondanak vagy pedig megszüntetik a kedvezményeket. Tehát úgy gondolom, hogy nem lehet jó üzenet a vállalkozói szféra számára, ha ezeket az adókulcsokat jelentősen megemelnénk.
(20.40)
Ezért javaslom és kérem képviselőtársaimat, hogy a beadott kapcsolódó módosító indítványaimat - amelyek egyrészt az elkövetkező négy évre egyenlő arányban osztják el az adóalap-csökkentés lehetőségeit, illetve az adókulcsok felső határának módosítását - a szavazások során támogassák. Úgy gondolom, hogy ezzel hozzásegítjük az önkormányzatokat egy egyenletesebb költségvetési gazdálkodáshoz.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir