DR. KOLESZÁR LAJOS

Full text search

DR. KOLESZÁR LAJOS
DR. KOLESZÁR LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egészségügyről lévén szó, azt hiszem, ebben a Házban - való igaz, kevesebben voltunk - olyan jellegű vélemények is elhangzottak, amelyeket azóta nem igazolt az idő. Azt hiszem, komoly és nagy vita volt közöttünk, amikor az ágystruktúra átalakításáról volt szó. Ellenzéki képviselőtársaim közül többen azt állították, hogy területek maradnak ellátatlanul, a betegek meghalhatnak, és orvosok, egészségügyi dolgozók kerülnek az utcára. A törvényt végrehajtottuk. Látjuk, hogy ennek nyoma sincs, ez egyáltalán nem igaz. (Moraj az ellenzéki padsorokban.) Sőt, azt is látjuk, hogy az ágystruktúra átalakítása után az osztályokon 80-85 százalékos ágykihasználtság van.
Ugyanígy egy másik egészségügyi törvénynek a kapcsán, amely a minimumfeltételek rendelete, hasonló jellegű hangnemben nyilatkoztak egyesek. Azt látom, e rendelet kapcsán - kórházigazgatóként kell mondjam - az önkormányzatokat rá tudjuk kényszeríteni, vagy meg tudjuk kérni őket, hogy feladatokat biztosítsanak.
Úgy gondolom, aki ezt a törvényt részletesen átolvasta, és aki ismeri, való igaz, módosító indítványokra lesz szükség, de semmiképpen sem elfogadható az, amit az előbb itt képviselőtársunk elmondott. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir