DR. SEPSEY TAMÁS

Full text search

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A demokrácia és a jogállamiság elkötelezett hívei szánalmas vergődésnek látják az elmúlt hetek azon kormányzati erőlködéseit, amelyek arra irányulnak, hogy a közel 330 ezer választópolgár által támogatott kérdés helyett a kormánypárti többség által jónak tartott, valójában félrevezető és alkotmánysértő kérdések kerüljenek fel a népszavazási szavazólapra.
Szánalmas és mélyen elkeserítő az is, hogy Horn Gyula miniszterelnök úr már tudja, hogy milyen döntést fog hozni az Alkotmánybíróság abban az ügyben, amely döntés meghozatalára az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kérte fel az Alkotmánybíróságot.
Meg kell jegyeznem, hogy a Bokros-csomag kapcsán is nagyon nagyképűen nyilatkozott a miniszterelnök úr, amikor azt mondta, hogy az alkotmányos. Fatális tévedéseinek sorozatát bizonyította ez a jóslata is. (Zaj a bal oldalon.)
286 ezer aláírás került először átadásra, s a szakemberek közel 220 ezer személyazonosító jelnek a hitelességét állapították meg. 220 ezer személyazonosító jel a leadott aláírásgyűjtő íveken megegyezik a nyilvántartásban szereplő 220 ezerrel.
Ezenfelül jól tudjuk azt is, hogy a törvény értelmében a személyazonosító jellel azonos módon igazolja a polgár személyazonosságát az úgynevezett természetes személyazonosító adata, illetve adatai is. Ebből körülbelül tízezer van a bizottság előtt.
Ehhez képest kérdezem miniszter urat, miért próbálják önök sanda szándékokkal megakadályozni 330 ezer állampolgár akaratának az érvényesítését. Miért rendeli el egy köztisztviselő 330 ezer aláírás egyenkénti hitelességi vizsgálatát? Ez szerintünk a közpénzek felelőtlen herdálása, és egy nagyon csúnya, demokráciaellenes cselekedet.
Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir