DR. NAGY FRIGYES

Full text search

DR. NAGY FRIGYES
DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselő Úr! Most is látható, hogy sorban jönnek a kérések, ahány növényt betakarítunk, mindegyiknél van probléma.
A napraforgó-betakarítás a vége felé közeledik, a napraforgó mintegy 98 százalékát betakarították. Az országos adatok azt mutatják, hogy óriási csalódást okoz ennek a növénynek a termésátlaga, mintegy 45 százaléka a tervezett termésátlagnak. Ez egy országos átlagszám, és a megbízható napraforgó-felvásárlóktól származik. Ez mindenesetre azt jelenti, hogy azok, akik úgy tervezték, hogy ebből fogják a kasszájukat kiegészíteni... - hiszen tudom azt, hogy nehezen lehet hozzájutni a búza, illetve a kukorica árbevételéhez, ennek megfelelően mint pénzes növényre, erre számítottak a gazdálkodók. Ezzel szemben ennek az összegnek mintegy 40-45 százaléka fog csak rendelkezésre állni, attól függetlenül, hogy felvásároló cég meglehetősen korrekt árakkal rukkolt ki.
Szeretném tájékoztatni - itt a csődből való kivezetést említette a tisztelt képviselő úr -, úgy nem lehet csődből kivezetni egy ágazatot, ha valamit nem tudunk valamilyen oknál fogva megtermelni, akkor állandóan pénzt adunk oda, és a rendelkezésre álló forrásokat nem az ágazat restrukturálására, a mezőgazdaság átalakítására, hatékonyságának fokozására fordítjuk. Ennek megfelelően ismételten azt tudom mondani, a kormány egyik nagyon fontos tevékenysége a földművelésügyi vonalon, hogy megpróbálja a gazdaságok likviditását valamilyen módon fenntartani, tehát pénzt juttatni a gazdaságokba.
(15.00)
Abból a sokat vitatott 50 milliárdból, amiről itt beszéltünk, 20 milliárdra már a bankok is megkötötték a szerződéseket. Nem fogjuk leállítani ezt a folyamatot. Azt viszont nem tudjuk vállalni, hogy ahányszor valami nem sikerül... És a napraforgó-termesztés egy rázós dolog, kérem, annak megvannak a technikai feltételei, mikor lehet ugyanoda visszatérni vele, és a többi, erre jobban oda kell figyelni, mert a növényvédelemben itt nagy hibák és hiányosságok voltak. Tehát megpróbáljuk a likviditást javítani, de így konkrétan, hogy kár keletkezett, ezt megfinanszírozni, erre jelenleg nem látok lehetőséget.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir