JUHÁSZ FERENC

Full text search

JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Szemből többen biztatnak arra, hogy ne fogadjam el a válaszát. Én azonban, ha jól értettem... - s ha nem jól értettem, akkor viszont kérem, hogy az elkövetkezendő időszakban a 23,5 százalékos béremelést olyan módon használják fel, amely a bértáblában jelentősen lemaradók bérfelzárkózását teszi lehetővé.
Mindannyian pontosan tudjuk, és erre adatokat is kaptunk, hogy nincsen átlagkatona, nincsen átlag, de ilyen interpellációban nyilvánvalóan nem lehet név szerint számba venni az embereket. Egy esetleges béremelésnél viszont feltétlenül szükségesnek és fontosnak tartom, hogy a csapatszolgálatot teljesítők béremelése legyen az erőteljesebb, hiszen az elmúlt időszakban a különböző vezetői pótlékokat kapók kaptak többletjuttatást.
Egyébiránt én magam is elfogadom, hogy a NATO-csatlakozásunkra nincs hatással, ugyanakkor azt gondolom, hogy a demonstráció időzítése nem feltétlenül szerencsés. Azt remélem, miniszter úr (Az elnök a poharát megkocogtatva jelzi az idő leteltét.), hogy a kérésemet akceptálni tudják, a választ elfogadom. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir