DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS

Full text search

DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyívű hozzászólásomat a vita későbbi szakaszában kívánom másfél órában elmondani. Most csak egyetlenegy ellentmondást szeretnék megreflektorozni, amit Farkas Gabriella képviselő asszony a beszédében megfogalmazott.
Arra utal: egyik dolog az, hogy amikor hoznak egy törvényt, akkor mit akarnak, és a másik dolog az, hogy a végén mi lesz belőle. '67-ben a reformerek azért hozták meg azt a törvényt, hogy a szövetkezetnek is lehet földtulajdona, mert bizony nagyon féltek a Sztálin-féle szövetkezeti felfogástól, amit az akkori állampárt balszárnyán természetesen szintén nagyon sokan támogattak. Ez azt is mondta, hogy a szövetkezetnek azért nem lehet földtulajdona, mert az alacsonyabb rendű, és bele kell hogy simuljon majd az állami tulajdonba, ami meg már szinte közösségi tulajdon, mert már ott van a kommunizmus. Akkor, a prágai tavasz előtti évben hoztak egy törvényt, ami megakadályozta azt, hogy a magyar mezőgazdaságot államosítsák, mint ahogy azt a bolsevik technika megkövetelte volna.
Azt viszont a reformerek valóban nem kalkulálták bele, hogy ezt a kommunizmust bármennyire is reformálgatják, egyszer meg fog bukni. A végén az egészből az jött ki, hogy ennek a negatív oldala, tehát a parasztság földtől való megfosztásának a törvénye lett valóban ez a törvény. De még egyszer mondom a történelmi hűség kedvéért: a '67-es reformerek ezt pontosan a sztálinista agárpolitikával szemben fogalmazták meg. Hogy utána '90-ben mi lett ebből, az megint egy másik kérdés. (Dr. Kovács Kálmán: Nosztalgia!)
(19.00)
Nem nosztalgia! Ez pontosítás, az iskolában való előképzettségünk fitogtatása, ebben igaza van Kovács Kálmán képviselő úrnak. Utolsó mondatként: az viszont valóban úgy van, az én körzetemben nagyon sok gazdaszövetkezet alakul. Ott abban a pillanatban, ha ötnél többen vannak, felmerül a kérdés, akkor a tagi viszony és a munkához való viszony valahogy azért mégiscsak elválik egymástól.
Tehát azért ez egy utópia volt, amit itt képviselő asszony követelt, hogy aki szövetkezeti tag, akkor az mindenét a közös művelésben és a közös hozam reményében áldozza fel. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir