PAPP PÁL

Full text search

PAPP PÁL
PAPP PÁL, a külügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A címben jelzett, meglehetősen hosszú és ezért általam most meg nem ismételt nevű országgyűlési határozati javaslattal a külügyi bizottság a tegnapi napon megtartott ülésén foglalkozott, és azt a tisztelt Országgyűlésnek tartózkodás és ellenszavazat nélkül, egyhangúlag elfogadásra ajánlja.
A külügyi bizottság azért is tartotta fontosnak és célszerűnek, hogy Magyarország, amely az emberi jogok nemzetközi védelme iránti elkötelezettségét azzal is demonstrálta, hogy az elsők között írta alá, majd erősítette meg az egyezmények alapját képező tizenegyedik jegyzőkönyvet, most mielőbb erősítse meg az e jegyzőkönyvhöz kapcsolódó két egyezményt.
Ennek alapján kérem tehát tisztelt képviselőtársaimat, hogy a külügyi bizottság konszenzussal meghozott döntéséhez hasonlóan a jelen országgyűlési határozati javaslatot is igen szavazatával szíveskedjen támogatni.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir