DR. OROSZ SÁNDOR

Full text search

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága az 1997. évi szeptember hó 3. napján hozott többségi határozatával - 13 támogató, 5 ellenző és 2 tartózkodó szavazattal - általános vitára ajánlotta a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosítását kezdeményező T/4749. számú törvényjavaslatot. A szavazás során a kormánypárti képviselők támogatták, az ellenzékiek pedig ellenezték a javaslatot. Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a bizottsági határozat kialakulásának körülményeiről.
A mezőgazdasági bizottság számtalan alkalommal foglalkozott már a földkérdéssel. A most tárgyalásba vett előterjesztés kormányzati előkészítése során is meghallgattuk a földművelésügyi miniszter urat, tájékozódtunk a földtörvény módosításával kapcsolatos kormányzati elképzelésekről. Sajátos helyzet állt elő. Formálisan ma kezdődött az előterjesztés általános vitája, ugyanakkor a valóságban ez a vita ez év májusa óta szakadatlanul folyik. A mezőgazdasági bizottság éppen ezért nyomatékosan hívja fel az Országgyűlés figyelmét arra, hogy a törvényjavaslat nem csupán az eddigi vitákban bőségesen érintett tulajdoni kérdésekkel foglalkozik. A gazdálkodók, a magyar mezőgazdaság és az egész ország érdeke is az, hogy a földtulajdon és a földhasználat kérdéseiben törvényes rend uralkodjon. A törvényjavaslat, túl az ellenzék által vitatott, de a kormánypártok által támogatott tulajdoni kérdéseken, hét témában is előrébb kíván lépni e rend megteremtésében:
1. A területigénnyel járó beruházások megvalósításának elősegítése.
2. A törvényjavaslat szerint a haszonbérlőt, feles bérlőt, részesművelőt, valamint a szomszédot elővásárlási jog illeti meg, és ennek tényleges garanciáit adja.
3. A javaslat módosítani javasolja a haszonbérletre vonatkozó szabályokat is a termelés biztonsága, hosszú távon folytatott gazdálkodó tevékenység elősegítése érdekében, s ennek megfelelően minimum öt, a leghosszabb időtartam pedig negyven év lenne a haszonbérleti szerződésekre.
4. A haszonbérlőt az általa haszonbérelt termőföldre a szerződés lejártát követően újabb haszonbérleti szerződésre nézve elő-haszonbérleti jog illeti meg.
5. A földhasználati viszonyok tisztázását és a zsebszerződések felszámolását szolgálja a miniszteri expozéban is bőségesen kifejtett lehetőség, miszerint a kötelező ingatlan-nyilvántartási bejegyzés és a földhasználat jogellenes szankcionálása szerepel e törvényjavaslatban.
6. A határidőre meg nem fizetett földvédelmi járulék vagy földvédelmi bírság adók módjára behajtható köztartozásnak minősül.
7. Talán kevesek szemét ütötte meg, de ezen kívül a törvényjavaslat foglalkozik a talajvédelem szabályaival kapcsolatos eljárási rendelkezésekkel is.
A mezőgazdasági bizottság fontosnak tartja, hogy a vita ne szűküljön le a tulajdoni ügyekre, hanem az Országgyűlés érdemben foglalkozzon az említett egyéb kérdésekkel is.
Ami pedig a tulajdoni vitát illeti: a mezőgazdasági bizottság egyetért azzal, hogy a törvényjavaslat változatlanul fenntartja a külföldi természetes és jogi személyek földtulajdonszerzésének tilalmát. A mezőgazdasági bizottság többsége támogatja azt is, hogy a hazai szövetkezetek és más jogi személyek termőföld tulajdonjogát megszerezhessék. A mezőgazdasági bizottság közre kíván működni abban, hogy az előbb említett mindkét követelményt kielégítő törvénymódosítás szülessen.
Indokoltnak tartjuk továbbá azt is, hogy a törvényjavaslat vitája során a képviselők fokozott súlyt helyezzenek az Országgyűlés tekintélyének és méltóságának megóvására, mert a tapasztalatok szerint a téma alkalmas arra, hogy a közvéleményben indulatokat gerjesszen.
Tisztelt Országgyűlés! Megköszönve képviselőtársaim figyelmét, csak azt kívánom, hogy talán először a rendszerváltozás történetében, a mezőgazdaság és a termelők érdekeit szolgáló törvény szülessen a föld ügyében.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
(9.30)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir