DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Csépe Béla képviselőtársunk az érdek-képviseleti munka válságáról beszélt, én azonban továbbvinném ezt a gondolatot, és az érdek-képviseleti munka hiányáról beszélnék mindenekelőtt. Hiszen a válsághelyzet annak következtében alakult ki, hogy lényegét tekintve érdek-képviseleti munka alig-alig van, a hatékonysága rendkívül csekély, és nem tudják az érdek-képviseleti munkát hol érvényesíteni, miután a kormány ugyan köteles lenne az érdekképviseletekkel egyeztetni, de miután ez késve vagy csak formálisan szokott megtörténni, ennek következtében az érdek-képviseleti munka nem tud kialakulni.
A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint egyetlenegy megoldás van ebben az ügyben: a kétkamarás parlament. Amint már több alkalommal rámutattunk arra, a kétkamarás parlament lenne az a hatalmi fórum, ahol a második kamarában megjelenhetnének az érdek-képviseleti szervek is, és ahol valóban hatékonyan tudnák az érdekképviseletet kifejteni.
Hiszen gondoljanak csak arra, hogy már az alkotmányozás folyamata alatt is milyen igény nyilvánult meg az érdekképviseletek részéről és általában a civil szervezetek részéről az alkotmányozás folyamatában való részvételre. Sajnálatos módon a tisztelt Ház a Független Kisgazdapárt álláspontját akkor is elutasította. Most itt az eredmény, az érdek-képviseleti rendszer teljes válsága (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amelyen csak a kétkamarás parlamenti rendszerrel lehetne segíteni.
Köszönöm a türelmüket. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir