DR. GÖNCZÖL KATALIN

Full text search

DR. GÖNCZÖL KATALIN
DR. GÖNCZÖL KATALIN, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az idő tényleg előrehaladt. Teljes meggyőződéssel mondom, hogy nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat. Jólestek, mert az ombudsmannak nincs kihez menni panaszkodni, de elismerést sem kap senkitől. Viszont itt ülnek a kollégáim, és az a munkateher, ami tulajdonképpen ránk hárul, egészen biztos, hogy nélkülük nem valósulhatott volna meg; az a siker, ami most itt - pártállásra való tekintet nélkül - valahogy kifejeződött. Köszönöm tehát, hogy elmondták azt is, amit nekem kellett volna nekik elmondanom, ha innen hazamegyünk; de én azt hiszem, hogy pótolni fogom.
Külön köszönöm azokat az észrevételeket, amelyek tulajdonképpen eseteket emeltek ki és elemeztek; ez valamiféle olyan pozitív, szakmai visszacsatolás volt, amelyből mi is tanulhattunk, hiszen az utat törjük, de a járdát magunk rakjuk magunk előtt, tehát nincs könnyű dolgunk.
Az értékelő megjegyzések tulajdonképpen feladják a leckét, hiszen amikor az ombudsman ajánl, akkor a sokféle lehetséges szakmai megoldás közül egyet választ ki; és ha a parlament elé hoz kérdéseket - ezt a csokorba kötött kérdéskört is, amit nyolcas csokorban ide hoztam -, akkor vannak megoldások, amelyeket mi ajánlunk, de olyan kérdéseket igyekeztünk ide hozni, ahol az ajánlást politikai felelősségvállalással kell megerősíteni ahhoz, hogy egyszer jogilag elfogadható, emberi jogi értékeket tükröző, a másik oldalról pedig politikai felelősséggel vállalható legyen.
Az ombudsman szigorú szakmai szabályok alapján jár el, legjobb tudása szerint teljesít, de a parlamentnek kell adott, nagyon kényes kérdésekben a politikai felelősséget mellétenni. Ezért hívom fel a figyelmet továbbra is azokra a kérdésekre annak ellenére, hogy a miniszter urak és a nevükben eljáró államtitkár urak valamilyen választ adtak a felmerülő kérdésekre, hogy fenntartjuk a fenntartandókat; és továbbra is várjuk azokat a válaszokat, amelyek mögé odakerül a politikai felelősség, amelyet Magyarországon csak a parlament tud biztosítani.
Többen felvetették azt, hogy az ombudsmannak van olyan szerepe, talán jelentősége is, hogy az állampolgári jogokkal kapcsolatos értékeket próbálja közvetíteni. Ezt azonban nem teheti teljesen egyedül, hiszen a sajtó, a sajtószabadság tisztelete jegyében szuverén; azt vesz át belőle, amit jónak lát, még akkor is, ha az ombudsman megpróbál elémenni, és megpróbál a legközérthetőbb módon üzeneteket közvetíteni rajta keresztül. De egészen addig, amíg a sajtó ténybeli tévedésbe nem esik, az ombudsman nem szólal meg, mert a sajtó valahol a saját felelőssége körében közvetítői szerepet játszik.
Hogy intenzívebb legyen az ombudsman, hogy az üzenete többekhez jusson el, ezt is megpróbáltuk valamilyen módon elősegíteni. Tegnap érkezett egy fax a Magyar Televízió elnökhelyettesétől, hogy kísérleti jelleggel beindul egy olyan, az ombudsmanok által feldolgozott eseteket közvetítő műsor - egyelőre havi egyszeri alkalommal -, amely kizárólag az esetet és annak tanúságait tartalmazza; hasonló érdeklődés és rendszeres műsorra vonatkozó igény érkezett a Rádióból is.
(14.10)
Azt hiszem, hogy azon kívül is, hogy megköszönöm, hogy ekkora figyelmet szenteltek a fiatal jogintézménynek, megköszönöm azt is, hogy tanúbizonyságot tettek arról, hogy áttanulmányozták ezt a nagyon vaskos, szégyenletesen vaskos kötetet, és köszönöm azt is, hogy a vitában segítették a munkánkat, valamiféle támpontokat adtak olyan helyzetekben, ahol esetleg mi is bizonytalanok vagyunk, hiszen pályánk elején vagyunk.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir