GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Biztos Asszony, Biztos Urak! Az imént kétperceseket hallottunk, azt megelőzően egy 25 perces hozzászólást; megpróbálom valahol a kettő között arányban tartani a magam idejét, elsősorban azért, mert már a vita végén járunk. És éppen azért, mert a vita végén járunk, néhány dolog, ami felszólalóként amúgy a vita közepén vagy elején kötelezettségem lett volna, már nem az, mások elmondták - ismétlésekbe ezért nem szeretnék bocsátkozni.
(13.10)
Egy dolgot azért hadd mondjak el, hogy ez az egyetértés, amely itt most megismétlődött az országgyűlési biztosokról szóló törvény elfogadtatása után, az első beszámoló idején, ez nem pusztán magának az intézménynek szól. Ezek az intézmények, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és helyettese, a kisebbségi biztos és az adatvédelmi biztos intézménye csak akkor és olyan körülmények között válthatott ki osztatlan elismerést a parlament pártjai között, ahogy ők a maguk személyükben működtek és működtetik a hivatalukat. Tehát ez nem független az ő személyes kvalitásaiktól, tevékenységüktől.
A biztos asszony és a másik két felszólaló, a biztos urak is említették, hogy az emberi jogi bizottsággal jó személyes kapcsolat alakult ki, ezt magam is megerősíthetem. Egy rövid kitérőt hadd tegyek, hiszen részint a Szocialista Párt frakciójának tagjaként, részint ennek a bizottságnak az elnökeként beszélek, és semmi okom nincs arra, hogy ezt a két minőségemet különválasszam, amúgy sem tenném.
Ez a jó viszony, azt gondolom, nem elsősorban és mindenek fölött személyes szimpátián alapul, hanem egy nagyon jól felfogott munkamegosztáson. Az első perctől kezdve, én legalábbis azt érzékelem, hogy ez a munkamegosztás határozta meg a kapcsolatunkat. Természetesen nem mentes ez az emberi rokonszenvtől vagy rokonszenvektől sem, de alapvetően mindkét oldal pontosan tudta, hogy mik az érdekei, mik a feladatai, és ezek nagyon jól összeegyeztethetők voltak az elmúlt másfél esztendőben. Példaként mondom - ma már szóban volt - az áldozatvédelem kérdése, amelyet közösen hoztunk a bizottság ülésére terítékre, szerveztük meg, nagyon sok segítséget kaptam, javaslatokat kaptunk az állampolgári jogok országgyűlési biztosától. Hasonló a helyzet a kárpótlás ügyében, amelyről a beszámoló természetesen említést tesz ügyek kapcsán; vagy a legutóbbi időben - erről az államtitkár úr is szólt - az egészségügyi adatkezelésről szóló törvényjavaslat ügyében, ahol folyamatos konzultáció révén gyorsabban juthattunk el a törvény végleges formájához. De említhetném kisebbségi ügyekben magának a kisebbségi törvénynek a módosítását, amelynek legalábbis a koncepcióját illetően volt számos alkalommal lehetőségünk a kisebbségi biztossal egyeztetni, vitatkozni is.
Éppen ezért engedjék meg, hogy ne a beszámolókkal foglalkozzam és ne is nagyon azzal, ami a bizottság ülésén történt, hanem hogy egy kis tűnődésre ragadtassam magam, talán azokra a tanulságokra figyelemmel, amelyek a beszámolóból no meg az itteni vitából - ha ezt annak lehet nevezni - adódnak.
Az, hogy az országgyűlési biztosok intézménye szervesült az alkotmányos rendbe, ma már itt közhelyként hangzanék el, de hogy ez miként zajlott le, azt gondolom, az tanulságos. Alapvetően abból kiindulva, hogy Magyarország történeti előzményeiben még ha voltak is demokratikus elemek, meghatározóan nem ezek domináltak, hanem az állam mint intézmény folyamatosan kerekedett a polgárosodás egész folyamata alatt az állampolgárok fölé, és csak ebben jelentek meg sporadikusan demokratikus elemek, és amit Bibó nagyon szellemesen "zsákutcás magyar fejlődés"-ként határozott meg, nos ez a történeti előzmény jelentősen meghatározta azt a jogfejlődést, amelynek máig tanúi vagyunk, részesei is mint törvényalkotók. Hiszen elsősorban és mindenek fölött az állampolgári jogok védelmére összpontosított ez a jogalkotás a kezdeti időkben, hogy az államot korlátozza az állampolgárok javára, az állampolgári szabadságjogok javára. Így alakul ki nálunk is a jogok, a hatáskörök, a garanciák és az ellenőrzés bonyolult áttételes rendszere, miként a demokráciákban általában, és ezek között az elemek között természetesen semmiféle hierarchikus viszony nincs, ezek egymás mellé rendelt értékeket képviselnek. Ebbe a rendbe, tehát ebbe a bonyolult mechanizmusba illeszkedett a biztosok intézménye. De tekintettel arra, hogy az átmenetben, amelyről az imént szóltam, a polgáriasodás ellenében ható állami centralisztikus szándékok nyilvánultak meg minduntalan, egy sajátságos folyamat tanúi vagyunk; kormánypárti képviselőként azt kell mondanom, hogy időnként kétlelkűségre - ha meghasonlottságra nem is - kényszerítő folyamatok részesei.
Mire gondolok? Az állam, a modern állam közfunkció ellátására szerveződött intézményrendszer. A biztos asszony beszámolójában a szociális ellátásokkal kapcsolatos észrevételek fogalmazódtak meg, ajánlások is. Az államnak az ezzel kapcsolatos kötelezettségei nem függetleníthetők a mindenkori költségvetéstől, annak teherbíró képességétől; tehát hogy mindazok a szociális jogok, amelyek korábban egy meghaladott - és hála istennek meghaladott - rendszert jellemeztek, maradéktalanul elláthatók-e a jelenlegi viszonyok között.
A másik ilyen példaként kiragadott elem - erről Majtényi László beszélt részletesen - az információs önrendelkezés kérdése. Akkor, amikor ez mint az állampolgári jogok, alkotmányos jogok egyik legfontosabbika jelenik meg - vitathatatlanul egyébként -, felveti azt, hogy amikor az államnak a közfunkciói ellátásával kapcsolatban - most éppen a közbiztonságról van szó - adatokra volna szüksége, olyan adatokra, amelyek összekapcsolódnak más személyes jellegű adatokkal, hogy ne rébuszokban beszéljek: például a feketegazdaság elleni harcban az adószám, illetve a személyi szám összekapcsolása elég fontos lett volna, mindazonáltal az Alkotmánybíróság korábbi döntése értelmében ebből a személyi számból hármat kellett csinálni - a harmadik a társadalombiztosítási jel volna -, nos ezeknek az összekapcsolása enyhén szólva problematikus. Tudom azt, hogy az állam szervei általában úgy reagálnak, hogy minél több adatot begyűjteni, minél több információval próbálják megoldani a dolgokat a könnyebb úton - de az korántsem biztos, hogy ezekben az esetekben ez a könnyebb út!
Én nem tudom ezt megmondani, csak szeretném jelezni, hogy itt az a kétfajta racionalitás, amiről Majtényi László beszélt, rendszeresen érvényesül. De ide tartozna - ha már a harmadik területet is ideveszem - a kisebbségi ügyekben például az, hogy a magyar állami költségvetés kötelességszerűen látja el a kisebbségek önkormányzatainak, szervezeteinek támogatását, és ennek a rendszerét megalkotta. Hogyan lehetne ezt normatív módon megcsinálni? Csakis úgy, ha tudnánk azt, hogy egy-egy kisebbséghez hány állampolgár tartozik. Viszont más oldalról tilos a magyar állampolgároktól a magyar államnak tudakozódnia állampolgárai nemzeti, etnikai hovatartozásai iránt. Ez tehát kizárja azt, hogy az Országgyűlés valamilyen normatív adathoz kösse a költségvetés elosztását. De vonatkozhatnék ez egyébként egyházakra, hiszen a vallási hovatartozás éppúgy szenzitív adat, nem tudakozódhat az állam, miközben költségvetési kötelezettségei vannak és lesznek. Ettől persze elvonatkoztatandó dolog, hogy nyugati demokráciákban, már bejáratott demokráciákban ezek az adatok nem tartoznak a szenzitív adatok közé, nálunk történeti okokból és érthetően azok. Itt tehát megint kétfajta racionalitás egymásnak ellentmondva érvényesen létezik, s ezeknek a megoldása az Országgyűlés számára is nagyon fontos volna, és talán ezekből a beszámolókból is kitetszően az ombudsmanok segítségét igényelheti.
Amit eddig mondtam, más oldalról utal arra, hogy amennyiben az állampolgároknak ugyanaz a bizalma megvolna az állam intézményeiben, mint akár az Egyesült Államokban, akár Nyugat-Európában, akkor akár adatvédelmi szempontból, akár az információs önrendelkezés szempontjából kevesebb gondunk lenne. De ez a bizalom nem áll meg, és ez egy másik kérdést vet föl, amelyről a bizottság ülésén szóltam. Akkor, amikor kimondtam a szókapcsolatot, magam sem tudtam egész pontosan, hogy ebből egy, a bizottsági vitában rendszeresen visszatérő szlogen lesz szinte, tehát hogy az állampolgárok bizalma iránt elindult egy verseny a demokratikus intézményrendszerek kiépülése során, amit én úgy neveztem el, hogy "szavahihetőségi verseny" - és itt már megjelenik a civil szféra is.
(13.20)
Erről többen szóltak. A civil szféra nagyon fontos, az állampolgári kontroll az állam intézményeinek működése fölött elengedhetetlen, a demokratikus intézményrendszer része. De az, hogy az állam működésével kapcsolatban - és itt több példát hallottunk az előző felszólalásban is - a civil szervezetek észrevételei minden további nélkül késznek fogadandók el, szemben az állam szervezetének megállapításaival, ez számomra kérdéses. Nem magától értetődő, hogy egy civil szervezet mindig igazat mond, és nem magától értetődő, hogy az állam szervezetei, intézményei folyamatosan ködösítenek, vagy esetleg hazudnak. Ez így felállítva, azt gondolom, téves, tévútra vezet.
Áttételesen ugyan, de magának az állampolgári jogok országgyűlési általános biztosának beszámolójában is szó esik ilyenről. Volt olyan eset, igenis, hogy civil szervezetek protestáltak a Belügyminisztériumban egy szír család érdekében. Majd amikor ez a szír család elutazott Magyarországról - kiskorú gyerekekről, egyebekről volt szó -, akkor kiderült, hogy a tisztelt papa prostituáltként futtatta nem éppen kiskorú lányait Bécsben. Volt hasonló ügy menekült kérdésben.
Problematikus az egyenruhás diszkrimináció. Ez megint egy eufémizmus. Itt arról volna szó, hogy rendőrök cigányokkal szemben törvénytelenül lépnek fel vagy diszkriminatív módon lépnek fel. Nagyon nehéz a bizonyítása ennek is és az ellenkezőjének is. De ha az általános beállítódás arról szól, hogy csak a rendőr lehet az, aki elköveti a törvénytelenséget, bármely esetben, az számomra - úgy is mint az üggyel vagy hasonló ügyekkel rendszeresen foglalkozó bizottság elnöke számára - egész egyszerűen elfogadhatatlan.
Önmagában véve tehát az, hogy átmenet korát éljük, jelzi - és ezek a példák, amelyeket felsoroltam, ugyancsak jelzik -, hogy itt korántsem kialakult és végérvényesnek tekinthető jogi határokat tudunk megrajzolni. Ezek a kérdések nem megválaszolhatók végleges definíciókkal ez idő szerint. De időről időre közös válaszokat kell fogalmaznunk. Az MSZP részéről az ehhez szükséges közreműködést továbbra is felajánlhatom. A magam készségét is szeretném kinyilvánítani, ha másként nem, hát legalább stiláris ügyekben, de azért talán nem szerénytelenség, ha azt mondom, én a további együttműködésünktől többet is remélek.
Számomra - és úgy vélem, az Országgyűlés egésze számára - igen tanulságos tanulási folyamat volt a biztosok munkáját közelebbről vagy távolabbról látni, figyelni, érzékelni az elmúlt másfél esztendőben. Ami bennünket, szocialistákat és személyesen engem illet, szeretnék, szeretnénk az eddig kialakult viszonyban tovább tanulni önöktől. Köszönöm szépen. (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
