DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az 1992. évi LXIII. törvény megszületésével az Országgyűlés megteremtette a korszerű demokrácia alapját képező személyi adatvédelmet. Tény, hogy az egészségi állapotra vonatkozó személyi adatok az egyénre vonatkozó legbizalmasabb információk, és ezért fokozott mértékben igényelnek védelmet.
Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy ezeknek az adatoknak a védelme, az orvosi titoktartás kötelezettsége egyáltalán nem új keletű felismerés, s ezt minden időben az adott kor követelményeinek megfelelően igyekeztek megfogalmazni.
A legtöbbször módosított 1972. évi II. törvény alapvetően meghatározta az orvosi titoktartás és adatkezelés alapszabályait, ugyanakkor széles körű felhatalmazást adott a 91. §-ában a kormánynak arra, hogy a végrehajtásról gondoskodjék. A kormány a többször módosított 16/1971-es minisztertanácsi rendeletben viszont a végrehajtásra vonatkozó szabályok megállapítását a népjóléti miniszterre bízta. A törvényes felhatalmazás tehát megvolt arra, hogy a népjóléti miniszter mindenkor az adott időszak követelményeinek megfelelően kidolgozza és bevezesse az adatvédelem ez idő tájt korszerű módjait.
Ha egy így kialakított rendszert a kormány törvénybe kíván foglalni, azzal egyet lehet érteni. Jelen esetben viszont nem ez történt - éppen a hiányzó szabályozásokat próbálja a törvényjavaslat pótolni. Korábban már rendeletekbe foglalt elemeket kever kipróbálatlan megoldásokkal, majd a javaslat utolsó paragrafusában visszatér a régi bevált formulára, tehát az érdemi szabályozásra felhatalmazást kap a népjóléti miniszter. Ezzel tulajdonképpen elmosódik az a felelősség, amely a minisztériumot terheli azért, hogy a korábbi törvényes felhatalmazás alapján nem minden esetben tette meg a szükséges intézkedéseket; a külső szemlélőnek pedig úgy tűnhet, hogy a hiba az Országgyűlést terheli, amiért csak most teszi meg a kellő lépéseket.
Szeretném hangsúlyozni, nem az a kifogásom, hogy az egészségügyi adatok kezelése törvénybe foglalva átfogó szabályozást nyer, hanem a kivitelezés módja, az, hogy egy sereg megoldatlan vagy ködösen megfogalmazott, elnagyolt kérdéssel az adatkezelésben és adatvédelemben nem az előrelépést segíti.
A törvényjavaslatot objektíven vizsgálva pozitívumnak kell tekinteni, hogy jól tagolt, szerkezetileg megadná a lehetőséget arra, hogy alapos munka szülessék. Feltehetően a kidolgozók ebben az Európa Tanács ajánlásait követték.
A negatívumok viszont három főbb csoportba sorolhatók. Így az első az adatok egészségügyi hálózaton kívüli továbbításának elnagyoltsága, a második az ügyvitel-szervezési és számítástechnikai szempontok szinte teljesen figyelmen kívül hagyása, illetve néhány fontosnak tekinthető egészségügyi, illetve orvosi kérdés kezelésének bizony néha érthetetlensége.
Az egészségügyi adatok külső felhasználását a 4. § (2) bekezdése foglalja össze. Ennek bizonyos fokú részletezését tartalmazza a 23-28. §. Minimális elvárás, hogy a felsorolás és részletezés összhangban legyen azzal a részletes, pontosan definiált kérdéssel, amely a részletes adatokat adja. Például szabálysértési eljárás címén a törvény szövegét tekintve az illetékesek bárkiről bármilyen egészségügyi adatot lekérhetnek, anélkül, hogy szükségességét indokolni kellene.
Hasonló a helyzet a közigazgatási eljárások esetében. Itt például a javaslat 25. §-a rögzíti, hogy "az adatok érvényesítéséhez vagy kötelezettségei teljesítéséhez van szükség" - ezt idéztem -, de az általános megfogalmazás magában foglalja a visszaélés lehetőségét. Minimális elvárás lenne ez esetben az a törvényi előírás, hogy az adatkérésnek tartalmaznia kell annak a jogszabályi helynek a megjelölését, amelyből a jog vagy a kötelezettség ered, azt az egészségügyi információt, amire az eljáráshoz szükség van, illetve azt a tényt, hogy az adatkérésről az érintettet tájékoztatták. A 4. § (4) bekezdésében foglalt helyes korlátozás csak így valósítható meg.
Kétségkívül bonyolultabb a helyzet a bűnüldözés, a nemzetbiztonság vagy az ügyészségi eljárás esetében, hiszen például a bűnüldözés, a bűnmegelőzés érdekei szükségessé tehetik, hogy ne szivárogjon ki információ arról, milyen célból gyűjtik be az adatokat. Nem kívánom megbántani az érintett szerveket annak feltételezésével, hogy az általános korlátozás mellett gyakorlatilag korlátlanul megszerezhető adatokkal visszaélnek. De a törvényjavaslat ennek lehetőségét nem zárja ki. Az orvosnak ugyanis nemigen van lehetősége arra, hogy mérlegelje, mi az, ami "az adatkezelési cél megvalósításához elengedhetetlenül szükséges".
A negatívumok második csoportjaként jelöltem meg az ügyvitel-szervezési és számítástechnikai szempontok figyelmen kívül hagyását. Hogy a folyamatot az elején kezdjük: a mai napig nincs megnyugtatóan megoldva a megszületett gyermek taj-számmal való ellátása. Számos gyermekorvos panaszolta, hogy sokszor a gyermek egyéves koráig is elhúzódik, míg a taj-szám kiadásra kerül, az azonosító jel nélkül viszont az adatkezelés elég nehézkes.
A javaslat 12. §-a közli, hogy az egészségügyi és személyazonosító adatoknak az érintett részéről történt szolgáltatása - kivételekkel - önkéntes. A taj-számot tartalmazó hatósági bizonyítvány felmutatása, illetve átadása nélkül viszont gyakorlatilag szóba sem állnak a beteggel. A végiggondolatlanság éppen abból ered, hogy egy kivételre gondolva a kivételt teszik főszabállyá, amit aztán bonyolultan magyarázni kell.
(18.30)
A törvényjavaslat kétségtelenül a korábbinál konkrétabb megfogalmazásokat tartalmaz, bár ezek sem kellően megalapozottak.
A részletes technikai előírások megfogalmazását elsősorban a népjóléti miniszterre bízza; a 6. § így előírja, hogy az adat megsemmisülés elleni védelmére, annak megakadályozására, hogy illetéktelen személy hozzáférjen azokhoz, az intézményekben van lehetőség, az orvosi rendelőkben azonban kevésbé. A dokumentációkat, a számítástechnikai adathordozókat ugyanis ennek megfelelően olyan biztonsági berendezésekkel kellene őrizni, amilyenekkel az orvosi rendelők jelenleg nem rendelkeznek.
Ugyanígy nem átgondolt a gyakorlat oldaláról az egészségügyi dokumentációk 30, illetve zárójelentés esetén 50 évi megőrzésének előírása, mivel senki sem gondolt arra, hogy ezt az irattömeget hol és hogyan lehet megőrizni. Persze figyelembe kell venni, hogy a korszerű számítástechnikai adathordozókon nagy mennyiségű adat tárolható, de jelenlegi ismereteink szerint az archiválásra legmegfelelőbbnek tekinthető CD-ROM-ok becsült élettartama is csak 10-12 év, arról nem is beszélve, hogy elhalt emberek adatainak ilyen hosszú tárolása majdnem értelmetlen. Feltételezhető, hogy a minisztérium a részletes szabályozás kidolgozásánál ezekre maga is rájött, de előre bekeríti magát az ilyen törvényi rendelkezésekkel.
Hasonló a helyzet a gyógyszertárak esetén, ahol három, illetve a kábítószereknél öt évig kell a vényeket megőrizni. A kábítószerekre és a pszichotrop anyagokra vonatkozó vények megőrzési idejének két és félszeresre való növelése még csak érthető, de a viszonylag kommersz gyógyszerek vényeinek három évig való megőrzése értelmetlen.
A problémák harmadik csoportját a javaslatból eredő egészségügyi kérdések jelentik. Ezek között az első az AIDS-szel kapcsolatos probléma, amely kapcsán - érzékelhetően - a javaslat kidolgozója is bizonytalan. A törvényjavaslat, hivatkozva az Európai Unió gyakorlatára, törli az AIDS-es betegek kötelező adatközlését. Tekintve, hogy az AIDS a korunkban nemi úton terjedő legsúlyosabb ismert fertőző betegség, ez a megoldás csak akkor lenne elfogadható igazságossági szempontból, ha törlésre kerülne az egészségügyi törvény 16. és 32. §-a, amit viszont senki sem gondolhat komolyan. Egészségügyi ellátásunk az anyagiakat tekintve sincs azon a színvonalon, hogy megengedhessük magunknak a lényegesen gazdagabb országok gyakorlatát, egy ilyen súlyos betegség ennyire liberális kezelését.
A fertőző betegségekkel kapcsolatos kötelező adatszolgáltatást előíró 1. számú melléklet egyébként is számos furcsaságot tartalmaz: egyrészt kiterjeszti a kötelező adatszolgáltatást olyan fertőző betegségekre, amelyekről részletes információt korábban nem gyűjtöttek, mint például a mumpsz vagy a bárányhimlő, illetve a condylomaacuminatum. Ez utóbbiak valóban sok esetben fordulnak elő, de teljesen érthetetlen, miért szükséges itt a személyazonosító adatok közlése. Másrészt a mellékletben felsoroltak sem értelmezhetők minden esetben - kérdés, hogyan kell különbséget tenni az ételfertőzés és az ételmérgezés között, hogy a kolifertőzés a vizeletben található koli esetében mindig jelentéskötelezett-e, de az is, hogy a 69. és 70. sorszámon közölt fertőzések miben különbözhetnek a 71. és 72. sorszámúaktól. Kérdés, végiggondolták-e a jogszabálytervezet kidolgozói, hogy az immár törvénybe foglalt jelentési kötelezettség mekkora adminisztratív többletterhet jelent az egészségügy racionalizálása következtében amúgy is leterhelt orvosok részére.
Az elmondottakat összefoglalva: az egészségügyi adatok védelme fontos kérdés, de ezen a törvényjavaslaton még kell módosítani ahhoz, hogy valóban hasznos és elfogadható legyen. A Független Kisgazdapárt a módosító javaslatainak elfogadása után tudja csak maradéktalanul elfogadni a törvényt. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
