CSÉPE BÉLA

Full text search

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Magához a társadalombiztosítási törvényhez is módosítást nyújtottunk be, amely ugyanebbe a körbe tartozik. Emlékeztetek rá, hogy ez a csomag, amelyet a múlt év végén elfogadott a tisztelt Ház, teljesen pénzügyi fogantatású volt; a társadalombiztosítás terén mutatkozó valóban jelentős, mintegy 60 milliárdos hiánynak a kiegyensúlyozására szolgált. Ugyanakkor ebbe a csomagba a társadalombiztosítás terén alkotmányellenes tételek is becsúsztak, és ezeknek a korrigálására kérjük fel a tisztelt Házat.
Az egyik ilyen ennek a bizonyos felső határnak az eltörlése. Ez alkotmányellenes annyiban, hogy a múlt évben keletkezett jövedelmek szerint kellene ezt figyelembe venni, holott a múlt évben még ez a törvény nem létezett. Tehát nem lehet a vállalkozókat olyan helyzet elé állítani, hogy most belép egy bizonyos fizetési kötelezettség - mégpedig nem is akármilyen - a múlt évi jövedelem alapján. Ennyiben alkotmányellenes. Annyiban pedig semmiképpen nem szolgálja a gazdaság kibontakozását, hogy végső soron, ha azt kívánjuk, hogy a kisvállalkozók minél szélesebb körben tevékenykedjenek, akkor bizonyos felső határ felett már olyan társadalombiztosítási járulék keletkezik - csökkentett mértékben is 39 százalék -, amellyel nincs párhuzamos arányban a szolgáltatás. Ez az egyik tétel.
A másik tétel pedig a munkaviszony mellettieknek a társadalombiztosítási járuléka, amely mint ismeretes, négy és félszeresére növekedett. Ez már önmagában sérti az alkotmányt, de mindenképpen sérti azt a gazdaságpolitikai alapelvet, hogy a munkaviszony mellettiek kiegészítő tevékenységére ennek a társadalomnak szüksége van. Tehát a társadalom, a gazdaság felemelkedését sérti ez a törvényhely, ezért ennek a két törvényhelynek a hatályon kívül helyezését kezdeményeztük.
Kérjük a tisztelt Ház támogatását. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir