MÁDI LÁSZLÓ

Full text search

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az MSZP-vel és az SZDSZ-szel ellentétben a Fidesz már korábban is figyelmeztetett arra, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok tulajdonosi működése számos veszélyt rejt magában. Nem tisztázottak a hatáskörök, nem egyértelműek a felelősségek. Most, amikor a jelenlegi önkormányzati ciklus lassan a végére ér, nem árt a kormányzat - és különösen ön -, illetve a parlament felelősségét hangsúlyozni ez ügyben.
Bár a témában már Szabó Ivánnak a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatnál elkövetett szabálytalanságok ügyében elhangzott egy interpellációja, amely ügyben egy parlamenti vizsgálóbizottság is elkezdte vizsgálódását, ennek ismeretében mindamellett, hogy ez a vizsgálat igazából fél év óta nem hozott érdemi eredményt, kérdezem miniszter urat elsőként: a kormányzat végzett-e belső vizsgálatot ez ügyben? S ha igen, akkor milyen eredménnyel járt?
Másodsorban: volt-e valamilyen szankció ennek ismeretében, illetve felelősségre vonás, ténymegállapítás?
3. Volt-e előzetes nyugdíjbiztosítási önkormányzati közgyűlési határozat a Kreatív 2000 Kft.-vel 1996. március 20-án kötött megbízási szerződés megkötésére? Ha nem, miért nem?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir