LAKATOS ANDRÁS

Full text search

LAKATOS ANDRÁS
LAKATOS ANDRÁS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselőtársak! A H/3483. számú országgyűlési határozati javaslatot - mely a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett területek besorolásának feltételrendszeréről szól - a mezőgazdasági bizottság a '96. december 18-i ülésén vitatta meg; 14 igen és 1 tartózkodás mellett általános vitára javasolta.
(18.00)
Már akkor is, ma még inkább fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a döntést és az erre épülő kormányrendeletet - annak ellenére, hogy a koncepciót még nem fogadtuk el, nem tárgyaltuk ki - minél előbb ki kell hirdetni, hiszen a megyei területfejlesztési tanácsok csak ezt követően tudják az igen időigényes pályázatokat lebonyolítani és döntésüket meghozni.
A bizottság éppen ezért jónak tartja, hogy a most hozandó határozat három évre kerül meghirdetésre, ez nagyban segítheti a tervszerűbb, tudatosabb, alaposabb beruházási döntéseket. Helyesli a bizottság azt a jelentős célt, hogy a területfejlesztési célkitűzések elérése érdekében a különböző elkülönített állami pénzalapokat, pénzügyi kedvezményeket összehangoltan, koordináltan kell működtetni, s ebbe jobban be kell vonni a megyei területfejlesztési tanácsokat. A jelen előterjesztés azonban ezt csak célként, kívánalomként fogalmazza meg, szükséges lenne, hogyha a kormányrendelet ennek technikájára vonatkozóan is tartalmazna valami intézkedést.
Egyetértettünk a területfejlesztési célelőirányzatok decentralizálásának elveivel is, jónak tartjuk, hogy a megyénkénti differenciálásnál jelentős szempontként került be a GDP-mutató, hiszen a gazdasági elmaradottságot talán e mutató jelzi leginkább.
Nagyobb vita alakult ki viszont a területfejlesztési célelőirányzatok felhasználásának elveinél. Úgy ítéljük meg, hogy a támogatandó fejlesztési célok a mezőgazdaság vonatkozásában szűkítést jelentenek a '96-ban hatályos 107/1996. kormányrendelethez képest, amit a bizottság nem tud elfogadni, és változtatására módosító javaslatokat fogunk beadni. A gond lényege, hogy kimaradt a támogatási célok közül az agrárgazdaság szerkezetátalakítását elősegítő fejlesztés, de kimaradt a mezőgazdasági művelési ágú földterületek nem mezőgazdasági célú hasznosításának támogatása is.
A kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszerével a bizottság egyetért, mint ahogy a kedvezményezett négy térségtípussal is. Több bizottsági tag felvetése alapján kötelességünk viszont jelezni, hogy a statisztikai körzetre épített szabályozás - annak ellenére, hogy most már ebbe nem számít bele a megyei jogú város mutatója - jelentős torzulásokat, aránytalanságokat, elégedetlenséget eredményezett az érintettek között. Tudva, hogy jelenleg nem nagyon van más, fixnek nevezhető rendszer, felvetjük, hogy minél előbb egy, a valósághoz jobban igazodó, azt jobban tükröző vetítési alap kimunkálása lenne szükséges, és ez akár - lehetőleg a három éven belüli időszakban - módosításként kerüljön bevezetésre.
A bizottság tehát a 3483. számú határozati javaslatot 14 igen, 1 tartózkodás mellett általános vitára ajánlja. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir