DR. HASZNOS MIKLÓS

Full text search

DR. HASZNOS MIKLÓS
DR. HASZNOS MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a törvénycsomag, ami most a parlament előtt tárgyalásban van, fontosabb, mint egy éves költségvetés. Mégpedig azért fontosabb, mert szinte a társadalom egészét érinti, sőt a jövendő magyar kormányokat is. Egy költségvetés hibáit menet közben is ki lehet javítani egy pótköltségvetéssel, és a következő év úgy is annullálja az egész előző évi tévedést is. Azonban egy társadalombiztosítási törvény reformjánál - ami szinte a társadalombiztosítás minden területét érinti - nagyon alapos megfontolásra, jó előkészületekre, kiváló hatástanulmányokra, prognózisokra, adatokra, optimumszámításra lenne szükség. Mindezt együttesen úgy nevezném meg, hogy a jogszabály minőségének meg kellene felelni annak a minőségnek, ami egy demokratikus jogállamban minimumszintként elvárható lenne.
A kereszténydemokraták elismerik azt, hogy szükség van a társadalombiztosítás reformjára, szükség van a nyugdíjreformra is többek között. Azonban mi még emlékezünk azokra az időkre, amikor a társadalombiztosítás pozitív költségvetési befizető volt, még a teljes foglalkoztatottság idején, amikor az állam feneketlen zsákjában a nyugdíjjárulékok, a tb-járulékok, a dolgozóktól levont, a vállalatok által befizetett összegek eltűntek, és senki nem gondolt akkor 15-20 évre előre, hogy hátha ez az állapot nem fog örökké tartani, és hátha ennek a nyugdíjbiztosításnak valami fedezetre is szüksége lenne. Tulajdonképpen ezzel a törvényjavaslattal az a gondunk, hogy ma is kissé ugyanez a helyzet. Senki nem gondol arra, hogy mi lesz itt tizenöt, esetleg húsz év múlva.
A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatnak van egy koncepciója, ami ellentétes azzal, amit a kormány terjesztett elő. De - hogy így mondjam - a kormány-előterjesztés is lényegében megint csak a Pénzügyminisztérium íróasztala mögött született, és tulajdonképpen a Pénzügyminisztérium koncepciója. De kérdezem én: hol vannak ebben, mondjuk, maguk az érdekeltek, a nyugdíjasok különböző társadalmi és érdekvédelmi szervezeteinek a koncepciója vagy a véleménye? Vagy hol van a Munkástanácsok véleménye?
Ezt azért mondjuk, mert úgy érzem: egy kiérlelt demokráciában nem negyven óra vita alatt születik meg egy ilyen, egész jövőt meghatározó törvényjavaslat és csomag... (Akar László a szinte üres ellenzéki padsorokra mutat: Persze, ott ül az egész párt!), hanem körülbelül kétéves komoly vita, előkészítés után, a megfelelő érdekképviseleti szervek bevonásával; és a parlamenten belül is a különböző szakértői bizottságok és pártszakértők bevonásával folyik le egy ilyen vita, amilyenben itt most, nálunk horribile dictu 40 órás időkeretben ki is tudjuk fejteni a véleményeinket.
Tulajdonképpen mi a fő gondunk? A fő gondunk az, elismerjük: a probléma és a problémák gyökere az, hogy egyre kevesebb a befizető, a járulékot befizető, és egyre több lesz az eltartott és a nyugdíjas. Ennek a problémának a megoldása - a józan paraszti ész szerint is - nem látszik biztosítottnak azzal, ha mi most azt mondjuk, hogy ez a pénz, ami bejött, ez is kevés, ezért most felül kell vizsgálni az egész rendszert; ezt a felosztó-kirovó rendszert át kell helyezni egy tőkefedezeti elvre, és ugyanakkor nem vesszük figyelembe azt, hogy ezzel lényegében nem lesz semmivel sem több pénz; sőt azon bizonyos magánbiztosítók révén kivonunk tőkét, kivonunk pénzeszközöket a rendszerből azzal, hogy majd valamikor, majd 2013 után esetleg valami ebből vissza is fog jönni azoknak, akik majd akkor lesznek nyugdíjasok. Higgyék el, nemcsak a képviselőket, az egyszerű állampolgárokat is érinti, hogy hogyan lesz ebből több pénz és hogyan lesz ebből nagyobb fedezet.
Úgy érezzük, hogy a kormányzat által javasolt megoldás, a magánnyugdíjpénztárak bevezetése igazán nem oldja meg a problémákat. Az pedig felettébb gyanús szinte mindenki számára, hogy a kormányzati előterjesztés a magánnyugdíjpénztárak propagandaanyagát tartalmazza. Az a melléklet, amit úgy neveznek, hogy "nemzetközi információk és tanulmányok", tulajdonképpen a Nyugdíjpénztárak Európai Szövetsége megrendelésére készült. Az egész előterjesztés egy nagyon lényeges kérdésről hallgat, amit úgy hívunk, és amiről azt mondjuk, hogy magának az áttérésnek a költségei. Erről sehol semmilyen szó nincs!
Néhány konkrét adat: a demográfiai sarokszámok és az előrejelzések szerint a '95. év eleji 10,2 millióról Magyarország népessége 2050-re 8,4 millióra apad. De még súlyosabb a generációk közötti arány, ez pedig úgy módosul, hogy a húsz év alattiak aránya a '95. évi 26,6 százalékról 2050-re csak 19,8-ra, a 20-59 éveseké pedig 54 százalékról 48 százalékra csökken, míg a 60 év fölöttiek aránya 19,4 százalékról 31,6 százalékra nő. És ezek a számítások még a Bokros-csomag családnyomorító intézkedései előtt voltak. Azóta ezek a számok talán még tovább is romlottak.
A makrogazdasági fejlődés tendenciájára háromféle forgatókönyv készült az előterjesztésben. Van egy közepes változat - amire számít, épít is az egész anyag -, amely a gazdaság eleinte gyors, évi 4,5-5 százalékos növekedését prognosztizálja, majd a növekedési ütemet csökkenti. Van egy optimista változat, amely a gazdaság gyors, évi 5-6 százalékos növekedését tárgyalja. De van egy pesszimista változat - ami semmilyen vonatkozásban nem érvényesül az anyagban -, ez pedig a lassú növekedési pálya, amely mintegy évi 2-2,5 százalékos növekedést tartalmaz. A kormány a közepes forgatókönyvet tekinti reálisnak, azonban illő lenne az alacsony növekedési pályával is számolni, hiszen eddig - nem akarom felhozni a kórházi ágyak csökkentésétől kezdve az inflációs előrejelzéseket, de - ezek a prognózisok általában nem jöttek be, mindig a rosszabb és a kedvezőtlenebb valósult meg. Lényegében az első pillér minden évben hiánnyal fog zárni, s ez a hiány esetenként sokszor akár a GDP 1 százalékát is elérheti, illetve a nulla és az 1 százalék között ingadozik.
A kormány-előterjesztés nem tartalmaz összesített hiánymutatót, nincsen benne olyan mérőszám, amely bemutatná, hogy összességében az első pillérben mekkora tényleges hiány keletkezik. Azonban nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy a jelenlegi áron számolva az első pillér egy kedvezőtlen fejlődési tendencia esetén az előterjesztés által tartalmazott 1997 és 2050 közti időhorizont alatt meg fogja haladni a 2600 milliárd forintot. A kormány előterjesztése azzal a kérdéssel nem foglalkozik, hogy hogyan lehet ezt a hiányt kezelni. Honnan kerül ide elégséges tőke az első pillér kiadásainak fedezetére? Erre csak három mód képzelhető el:
Az egyik, hogy a tőkefedezeti elven nyugvó rendszer megtakarításai fognak ide fedezetet nyújtani; a másik egy adóemelés, ami ismét csak azokat fogja sújtani, akik az adóval elérhetők; a harmadik pedig: hitelfelvétellel történik a hiány fedezése.
Ha az első variáció kerül sorra, vagyis a tőkefedezet megtakarításait csoportosítják át, akkor éppen a tőkefedezeti elv kedvező hatása elmarad, hiszen az első pillér egészében el fogja nyelni majd a második pillér megtakarításait, sőt bizonyos kamatterhek is keletkeznek, hiszen a tőkefedezeti elven nyugvó pillér nyilvánvalóan csak hitel formájában fogja a tőkéjét átadni az első pillérnek.
A második eset: hogy lehet az adórendszeren keresztül többlet forrásokhoz jutni, de az adórendszer - attól függően, hogy milyen formában alkalmazzák - mindig csak bizonyos csoportokra teríti szét a terheket, és mindig vannak jelentős csoportok, amelyek az adóból ki tudják magukat vonni.
(13.50)
A harmadik megoldás pedig - benne élünk most is - egy adósságörvényt jelent.
A kormány-előterjesztés tehát semmiféle érdemi megoldást nem javasol (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a problémák megoldására, holott ezt az óriási hiányt, amely az első pillérben keletkezik, valamilyen módon kezelni kell. Ezért a kereszténydemokraták továbbra is aggályosnak tekintik, és várják azokat a megoldásokat és módosító javaslatok, amelyek a 40 órás vita során előjönnek, és fel tudnák javítani ezt a kérdést, de nincs sok reményünk benne. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir