DR. BRÚSZEL LÁSZLÓ
DR. BRÚSZEL LÁSZLÓ
DR. BRÚSZEL LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Isépy Tamáshoz hasonlóan én is egy kicsit szomorú vagyok, mert nem ajánlhatok az önök megtisztelő figyelmébe egy újabb ítélőtáblaszékhely-jelöltet, adott esetben Kecskemét városát, ahol ugyancsak felvetődött a gondolat. De mi bízunk abban, hogy miután az ötödik ítélőtábla is felállításra kerül 2003-ig, akkor majd az akkori Ház megfontolja, és lehet, úgy ítéli meg, hogy további kettő ítélőtáblát is felállít. Ebben az esetben, ha korábban nem, talán Kecskemét is szóba kerülhet, Kaposvárhoz hasonlóan.
Én azt hiszem, ez egy jelentős kérdése a reformnak, de úgy gondolom, hogy ezek a kérdések több olyan előkérdés eldöntésétől függenek, amelyekről itt a mai vitában is szó esett. Mik ezek? Én három nagy kérdésről szeretnék most szólni: az elsőben az igazságszolgáltatási reform szükségességéről, indokoltságáról és időszerűségéről; a másodikban a bírósági szervezet módosulásáról, jelesül a négyszintű bíráskodásról; a harmadik pontban pedig a bírói függetlenségről, figyelembe véve természetesen nemcsak a törvényjavaslatok szövegeit, hanem a vitában már eddig elhangzottakat is, és részben reagálva is azokra.
Ami az első kérdéskört illeti, az igazságügyi reform szükségességének megítélése előtt nagyon fontos három ügyről beszélni: az egyik az, hogy valójában milyen is a bíróságokról kialakított kép; a másik az, hogy ehhez képest milyen a tényleges helyzetük; és a harmadik pedig az a kérdés, hogy miért most kell éppen a reformot bevezetni vagy megindítani.
Ami a bíróságokról, az ítélkezésről kialakult képet illeti - többen szóltak erről, én csak összefoglalnám -: az a kép és vélekedés, hogy általában lassú és követhetetlen, sokáig elhúzódó a bírósági eljárás, és az ügyfelek sokszor nem értik azt, hogy egy-egy ügy miért húzódik el olyan hosszú ideig, nevezetesen nem egy esetben két-három-négy évig kell várni arra, hogy jogerős ítélet szülessék. A jogkereső állampolgárok egy jó része emiatt úgy gondolkodik, hogy felesleges is bírósághoz fordulni, mert neki ez csak idő, pénz, fáradság; és miután megszületik a jogerős ítélet mondjuk egy vagyonjogi ügyben, akkor azzal a kérdéssel kell szembenézni, hogy vajon végrehajtható-e ez az ítélet. Ennek az ítéletnek a végrehajtása pedig ismét tetemes időt, költséget vesz igénybe, és azért aztán mélyen elgondolkozva ezekről, hallván a rossz híreket, úgy döntenek, hogy mégsem fordulnak bíróságokhoz.
Ezzel ellentétesen persze van egy olyan érdekes gyakorlat is, hogy mások pedig pont ezért fordulnak bíróságokhoz: tehát akik úgy gondolják, hogy a jognak a mezsgyéjén vagy éppen a mezsgyén kívül érdemes járni, és érdemes azzal számolni, hogy mondjuk a bírósági ügyek átfutási ideje több évet vesz igénybe; és ahogy mondtam az előbb, miután megvan az ítélet, nem is tudják végrehajtani. Ezért aztán hadd pereljen a másik fél, úgy sem lesz belőle semmi, érdemes kivárni, mire a végére érünk, addigra ő a sok pénzzel a héthatáron túl van.
Az emberek vélekedése még úgy is szól, hogy a bírói ítéletek nemegyszer túlzottan szubjektívek, nem találkoznak az ő jogérzékükkel. Úgy látják nemegyszer, hogy a bírák hosszan ítélkeznek és mégsem eléggé alaposan; vagy nem eléggé képzett a bíró: olyan bírák ítélkeznek nagyon komoly gazdasági vagy éppen büntetőjogi ügyekben, amely bíróknak kevés egyéb jogi területen szerzett gyakorlata van, vagy éppenséggel egyből az egyetemi padból kerültek oda néhány éves gyakorlat után és ítéletet mondanak.
Természetesen ezekről lehetne vitatkozni, de én most csak ismertetném a vélekedéseket. Van egy olyan vélekedés is - és ebben talán személyes tapasztalatom is van, több -, a bíróságok tekintélye eléggé lecsökkent amiatt is, hogy maguk a bírák is talán nem eléggé őrzik a tekintélyt, nemcsak olyan szempontból, hogy az eljárások megfelelő feszességére nem ügyelnek, hanem adott esetben azok külsőségei sem olyanok, amelyek nagyobb tekintélyt kívánnának.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ezek után nézzük meg, hogy mi a tényleges helyzet! Többen említették az előző napokban a nagy ügyfélforgalmat, a bírói kar összetételét, a nagy munkaterhet, a tárgyi-dologi feltételek hiányosságait, a rossz felszereltséget, az ügykezelést, a hatásköröket. Én ezekről most külön nem kívánnék szólni, de néhány dolgot ez utóbbiakkal kapcsolatosan - tehát a hatásköröket illetően - megjegyeznék. 1989 óta egyébként jelentős változások történtek - mint önök is tudják - a bíráskodást, a bírói szervezetet illetően, a javadalmazástól, az előmenetelen keresztül a bíróságok külső igazgatásáig, az Igazságügyi Minisztérium és a Legfelsőbb Bíróság helyzetének rendezéséig.
Jelentős társadalmi-gazdasági változások is bekövetkeztek azonban az elmúlt években. Gondolok itt arra, hogy a gazdasági ügyek, az állampolgárok saját polgári ügyei is erőteljesen megszaporodtak, bonyolultabbá váltak. Ezért a bíróságoknak azzal is szembe kell nézni - és nekünk, állampolgároknak is -, hogy egy bizonyos ponton túl talán azt sem érdemes feszegetni, hogy legyenek rövidebbek, gyorsabbak a bírósági eljárások, mert azért azt tudni kell, hogy a bíróságok - mint ahogy szól a törvény is - az adott ügyben véglegesen döntenek. Tehát azt a döntést, amelyet ők meghoznak, bizony egy hosszabb kiérlelésű folyamat előzi meg, és ezért nagyon ügyelni kell arra, hogy semmiféle, úgymond adminisztratív korlátozásokkal vagy sürgető eljárási rendelkezésekkel ne nyúljunk bele oktalanul a gyorsításba, mert ezzel, azt hiszem, az ellenkező hatást érnénk el.
(10.20)
Egy felmérés szerint 1980 és 1994 között több mint kétszeresére nőtt a helyi bíróságokhoz érkezett ügyek száma, ezen belül több mint hatszorosára az úgynevezett gazdasági ügyeké. 1994-re - és mondhatjuk, hogy napjainkig - 3238-ról mintegy 20 000-re nőtt, tehát elég tetemes ügyszámváltozás történt.
Emellett viszont azt is megállapította ez a vizsgálat, hogy nőtt a két éven túli eljárások száma - általában is nőtt az eljárási időtartam, de ezen belül a két éven túliaké -: 1995-ben a 170 000 ügyből mintegy 12 500 volt két éven túl a bíróságoknál; ez az összes ügyek 7,4 százaléka. Ez is nagyon fontos probléma, és itt azért meg kell jegyezni, hogy - miután kutatgatták, hogy a két éven túli pereknél mik az időtartam elhúzódásának okai - nagyon fontos ok volt az is, hogy például a büntetőügyekben a tanúk, de emellett a vádlottak megjelenési aránya is rendkívül rossz. Többvádlottas ügyben - és ezt, azt hiszem, tudjuk a gyakorlatból is - rendkívüli nehézséget okoz a bírónak úgy összehívni a vádlottakat, hogy viszonylag rövid időn belül kihallgathatóak legyenek, mert ha többvádlottas ügyről van szó, hol az egyik, hol a másik hiányzik.
Itt mindig felvetődik az a kérdés - és mi, gyakorló jogászok is felvetjük, de egyből tudjuk rá a választ -, hogy miért nem próbálja a bíróság erőteljesebben szankcionálni ezt a rendkívül rossz megjelenési fegyelmet. Gondolok itt mondjuk az elővezetésre vagy éppen a bírságra. Persze tudjuk azt is, hogy az előbbi kérdés is rendkívüli bonyodalmakat okoz, nem utolsósorban például annak költsége. Nemegyszer bizony ki lehetne szabni bírságot, de az legalább annyira formális volna, mintha nem tennénk semmit, ugyanis annak behajtása meglehetősen kétséges - erre vannak gyakorlati példák.
A tényleges helyzethez tartozik az is, hogy a '93. évi hatáskörváltozást követően a helyi bíróságok ügyfélforgalmának megnövekedése mellett vagy azzal együtt a megyei bíróságok ügyfélforgalma is változott, bizonyos ügyfajtáknál csökkent. Így például a megyei bíróságokhoz elsőfokra érkező ügyek, keresetek száma mintegy 30-40 százalékkal csökkent a hatáskörváltozás miatt. Ugyanakkor a gazdasági perek száma ott természetesen valamelyest növekedett.
Ezzel együtt kell megemlíteni azt is, amiről többen szóltak - többek között az elmúlt héten a Legfelsőbb Bíróság elnöke is -, hogy a Legfelsőbb Bíróság ügyforgalma viszont erőteljesen nőtt: a felülvizsgálati kérelmeknél mintegy háromszorosára, a fellebbezéseknél 10-30 százalékkal. A Legfelsőbb Bíróságnál lévő ügyek megoszlása - amennyiben megnézzük a fellebbezési és felülvizsgálati ügyeket - kétharmad-egyharmad arányban áll. A fellebbezési ügyként odakerült ügyek száma az összes ügy kétharmadát képezi. Tehát látjuk azt, hogy ma a Legfelsőbb Bíróság jobbára fellebbezési bíróságként működik.
Ma tehát így néz ki az ügyforgalom. Azt megkell említeni, hogy az a mintegy 180 000 ügy, amely ma a bíróságon van, körülbelül úgy néz ki, hogy mára eljutottunk oda, hogy egy évben nagyjából azonos a befejezés és az érkezés száma.
Még egy nagyon fontos kérdéscsoportot említenék meg. Talán kevesen említették a mostani vitában az ítélkezési gyakorlat, eljárási idők és a többik mellett a bíróságok segédszemélyzetét, az alkalmazotti létszámokat, illetőleg az ehhez kapcsolódó munkákat illetően, hogy bizony, nemegyszer az is hátráltatja a gyors ítélkezést, az is elhúzza az eljárásokat, hogy nincs elegendő segédszemélyzet - mondom így -, alkalmazotti állomány a bíróságoknál, nem tudják időben és gyorsan leírni a már meghozott ítéleteket, és itt sok hónapos időkről, elhúzódásokról is lehet beszélni. Ez nem jó, mert mindaddig bizonytalan helyzetben van mindenki. Nincs, aki leírja, aztán időnként az is gondot okoz, hogy még kiérkezzen a levél az ügyfélhez.
Manapság nagyon nehéz az állampolgárokkal való kapcsolattartás is, és ez bizony tetemes költségeket is felemészt a bíróságoknál. A dologi feltételekről - számítógépesítésről és egyebekről - nem szólok; azt hiszem, erről már itt többen szóltak. Azt mindenesetre meg kell említeni, hogy amennyiben végig akarjuk vinni ezt az igazságszolgáltatási reformot, és jól akarjuk végigvinni, akkor ennek egyik nagyon fontos feltétele a bírósági dologi feltételek - ezen belül a számítástechnikai fölszereltség - megfelelő szintre hozása.
A harmadik kérdés ezen a nagy csoporton belül, hogy miért most próbálja ez a kormány beindítani az igazságügyi reformot. Én is azt mondom, hogy most beindítjuk a reformot, és ezt a következő egy-két évben követi még több, a reformhoz kapcsolódó új törvény elfogadása, kezdve a büntetőeljárás-jog újraszabályozásától, a cégeljáráson keresztül, adott esetben egy új polgári eljárásjogi kódexig.
Többen is elmondták, de meg kell erősíteni: nincs arról szó, hogy valami egészen új dolgok jöttek ide a Ház elé. A '80-as évek óta, tulajdonképpen már a rendszerváltást megelőzően vita alatt állt a három- vagy négyszintű bíráskodási szervezet ügye. Ebben akkor, a '80-as évek végén nem született konszenzus. Többször felmerült az eljárásjogok újrakodifikálása. Ebben sem született végül is egyezség, '91. évet követően ez tulajdonképpen le is állt, noha 1994 elején az akkori kormány hozott egy határozatot, amelyben a büntetőeljárás reformjával foglalkozott, tehát ez, ami most a parlament előtt szerepel - sem teljesen új ügy.
Több bírói fórum is foglalkozott az igazságszolgáltatás reformjával, gondolok itt a Magyar Bírói Egyesületre, amely 1993-tól több ízben is foglalkozott a kérdéskörrel, és '94-ben összeállított egy úgynevezett reformcsomagot, amely reformcsomag szinte teljesen - legalábbis több pontjában - azonos a most előttünk lévő igazságszolgáltatási törvénycsomaggal. Emellett meg kell említeni a magyar jogászgyűlés tavaly májusi ülését is, ahol lényegében ezekről folyt a szó, és a jogászgyűlés egyértelműen leszögezte, hogy bizony, szükség van a szervezeti reformra, szükség van az eljárási reformra, szükség van a bíróságok külső igazgatásának reformjára is.
Azt hiszem tehát, nincs itt szó kapkodásról vagy átgondolatlan előterjesztésről, mert ezek a kérdések évek óta bizony, nemcsak a szakma, de a politika homlokterében is álltak.
Ellenzéki képviselőtársaink mondják azt, hogy a kormány ezt a csomagot most kampánycélok érdekében használja. Erre azt mondom: vajon kampánycél-e az, ha egy kormány meg akarja valósítani a programját - jelesül az igazságszolgáltatás területén -, és ennek érdekében úgy látja, hogy az idő most érkezett el ahhoz, hogy ezt a reformcsomagot benyújtsa a Ház elé. Ha kampánycél az, hogy egy kormány meg kívánja valósítani a programját, akkor szerintem természetesen vállalható: igen, kampánycél, meg akarja csinálni, és azt nyilvánvalóan vállalni is fogja, hogy ő ezt a reformot elindította.
(10.30)
Az egy más kérdés, ha abból a szempontból nézzük - amire talán többen gondolnak is -, hogy mennyiben lehet kampánycél az, hogy az a több milliárd forint, amibe a reform elindítása kerül, az adott esetben mondjuk felhasználásra kerülhetett volna másra is, ami sokkal közvetlenebbül lehetett volna kampánycélú; de ezt a kormány nem tette. Azt hiszem, ezek a vádak megalapozatlanok.
A szervezeti reformról, a négyszintű bírósági szervezet kialakításáról beszélnék. Szóltam az előbb arról, hogy egyfelől a helyi bíróságokon az ügyfélforgalom rendkívül megnövekedett, szinte ellehetetlenül a helyi bíróságok ítélkezése; nagyon jól tudjuk állampolgárok és jogászok egyaránt. Más oldalról a Legfelsőbb Bíróságnál a már vázolt nagy ügyforgalom olyan szempontból sem tűrhető tovább, hogy gyakorlatilag egy fellebbezési bíróságként működjön. Valamit tenni kell mindkét póluson. Emellett természetesen felmerül a jogalkalmazás egységének biztosítása is - erről most külön nem akarok szólni -, a jogegységi döntés. Ennek az igénye több év óta feszíti a szakmát, sőt, hovatovább az állampolgárokat. Azaz az a kérdés, hogy eltűrhető-e, hogy mondjuk ugyanolyan vagy hasonló ügyekben kétfajta ítélet is szülessen, mert mondjuk az egyik ítélkező tanács másképp értelmez egy elvi jelentőségű kérdés, mint a másik. Ebben bizony változtatni kell. Ha ezeket végiggondoljuk, akkor azt hiszem, indokolt az, hogy a jelenlegi három szint helyett négy szintet állítsunk fel, a megyei bíróság és a Legfelsőbb Bíróság között az ítélőtáblát.
Felhívnám a tisztelt Ház figyelmét arra is, hogy bizony a következő időszakban sürgető szükség a szabálysértési eljárás, a szabálysértési kódex újrakodifikálása is. Itt eleget kell tennünk annak az európai igénynek, hogy bizonyos szabálysértési eljárásokban biztosítani kell a bírósági felülvizsgálatot. Ebben az esetben is úgymond helyet kell biztosítani ennek a jó néhány ezer eljárásnak, ami itt bekövetkezik.
Természetesen az is igaz, amit itt többen felvetettek, az eljárásjogok reformja. A büntetőeljárás-jog reformja soron van, amennyiben a négyszintű bíráskodást megvalósítjuk, úgy gondolom, az egyfajta mozgásteret biztosít az eljárásjogi kódexek esetében a hatáskörök további szabályozásának, további célszerű elosztásának.
Többen említették a hagyományokat, persze más kérdés kapcsán. A négyszintű bíráskodásnak, az ítélőtábláknak vannak hagyományai, ez természetes, ezt mindenki tudja. Azt már csak érdekességként jegyzem meg, a hagyományokhoz tartozott az is, hogy volt olyan, hogy törvényszék. Többen felvetették azt is, hogy vajon ha a hagyományokhoz visszanyúlunk, akkor esetleg a megyei bíróságok elnevezését mondjuk törvényszékre kellene változtatni.
A harmadik kérdéskör, amelyről szeretnék szólni, az a bírói függetlenség, azon belül is leginkább a külső igazgatás, az országos igazságszolgáltatási tanács ügye, amelyről itt többen szóltak előttem, igen tisztelt Isépy képviselő úr is. Azt hiszem, a bírói függetlenség egy nagyon fontos kérdés, nemcsak Montesquieu óta, hanem azért is, hogy a jogállamiságnak és a tisztességes bírósági rendszernek meglegyen az a garanciája, amelyre minden állampolgár egyébként igényt tart.
A bíráknak, a bíróságoknak biztosítani kell a függetlenségükhöz szükséges hatalmat - mondjuk így - és a megfelelő jogállást. Ez a bírói függetlenség tehát nemcsak a bírák egyéni belső függetlenségét jelenti - ezt is természetesen -, hanem jelenti a bírósági rendszer függetlenségét is, azaz hogy a bírói hatalmat lehetőség szerint, amennyire lehet, ne korlátozza a végrehajtó hatalom, a bírói hatalom ne függjön a végrehajtó hatalom ilyen-olyan intézkedéseitől.
A három, úgymond főhatalom elválasztása - tehát a végrehajtó, a törvényhozó és a bírói hatalom elválasztása - óta nagyon sokféleképpen kísérleteztek olyan vonatkozásban, hogy a bírói hatalmat megerősítsék vagy éppen korlátozzák. Képviselőtársaim is említették, hogy többféle lehetőség van arra, hogy a bírósági szervezetnek a függetlenségét biztosítsuk, például az is egy lehetőség, ahogy most itt ma Magyarországon van. Mert meggyőződésem az, hogy nem azért kell változtatni, mert valami rettenetesen alkotmányellenes helyzet volna Magyarországon - egyébként nincs az -, vagy a bírák szinte minden nap ki volnának téve a végrehajtó hatalom intézkedéseinek, hanem azért kell változtatni, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni a legutóbbi években nemcsak a világban, Európában, hanem Magyarországon bekövetkezett változásokat is.
Én támogatni tudom azt az irányt, amely mellett most a kormányzat letette a voksát, azaz az országos igazságszolgáltatási tanács létrejöttét. Mert ahogy Isépy képviselőtársam is említette, természetesen fölvethető, hogy egy ilyesfajta külső igazgatás szokatlan megoldás a magyar jogrendszerben, ha úgy tetszik, nincsenek hagyományai. Valóban nincsenek hagyományai. Nem voltak hagyományai egyébként Európában sem az effajta megoldásoknak. Európában lényegében a húszas évek kezdete óta következett be két olyan nagy változás a bírói hatalommal, a bírói függetlenséggel összefüggésben, amelyet meg kell említeni: az egyik a már említett alkotmánybíráskodás behozatala az 1920-as években, a másik egyébként pontosan az országos igazságszolgáltatáshoz hasonló tanácsoknak a létrehozatala.
Főképpen a második világháború után - és ennyit talán a történelemből idézni kell - kerültek megalakításra Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban az úgynevezett igazságszolgáltatási főtanácsok - magyar fordításban főtanácsok -, amelyeknek valahol az volt a funkciójuk, amiről itt most is szó van, tehát a bíróságok külső igazgatásának a megoldása, lehetőség szerint a végrehajtó hatalomtól való minél nagyobb függetlenséggel.
Ezek a főtanácsok - egyébként azt hiszem, Európában most kilenc országban van ilyen intézmény - minden országban mások és mások. Nem lehet azt sem mondani, hogy most itt Magyarország megpróbál valahonnan egy másik gyakorlatot úgymond lekoppintani, lemásolni, mert teljesen más Franciaországban, ahogy elhangzott, teljesen más Olaszországban vagy éppen Spanyolországban. Van, ahol - mondjuk Olaszországban - az elnöke a köztársasági elnök, van, ahol pedig a legfelsőbb bíróság elnöke. És az is változó, hogy kik alkotják ezt az igazságszolgáltatási tanácsot: vagy - mint mondjuk Olaszországban - bírák és ügyészek magisztrátusai delegálnak ebbe a főtanácsba, vagy pediglen csak a bírákból hozzák össze; illetőleg hogy milyen képviseletet biztosítanak adott esetben a parlamentnek. Ezzel azt akarom mondani, hogy a gyakorlat, a megoldás teljesen eltérő az egyes országokban, de egy biztos, nem szabadna pejoratívan azt említeni, hogy úgymond a diktatúrák utáni országokban jöttek létre ezek a megoldások. Természetesen adott esetben erről is szó lehet, de azt hiszem, Európában ma egyre jobban figyelik ezt a megoldást és ennek a megoldásnak a gyakorlati érvényesülését.
Miről is van szó? Az európai gazdasági, társadalmi fejlődésnek a kilencvenes években tapasztalt vonásai nem egyszer új jelenségeket mutatnak a korábbi évtizedekhez képest. Bizony nem egyszer újra kell gondolni a végrehajtó hatalom önállóságát, lehetőségeit a törvényhozó hatalommal szemben is, illetőleg a bírói hatalom érvényesülését.
(10.40)
Nyugaton úgy mondják, létezik egy olyan jelenség is, hogy eurokorrupció. Gondolok itt arra, hogy egyre fontosabbá válik a legdemokratikusabb országokban is a maffiaszerű bűnözés, a terrorizmus mellett bizony a politikai bűnözés egyfajta figyelemmel kísérése és megfékezése is. Ezért azt hiszem, hogy az ennek megfelelés új kérdéseket is felvet a bíráskodás számára. Nem arról van szó tehát, hogy most bekövetkezik a politikai bűnözés - mondjuk - Kelet-Európában, Magyarországon is, és ennek érdekében fel kell állítani egy nagyon független hatalmat, hanem arról van szó, hogy a társadalmi-gazdasági jelenségek új tényeit nem lehet figyelmen kívül hagyni, és bizony ma a bíráskodás befolyásolására nemcsak olyan lehetőségek vannak, mint korábban voltak a végrehajtó hatalom részéről, hanem ennél sokkal körmönfontabb, a gazdasági élet, politikai élet sötét mezőjében tevékenykedők részéről sokkal rafináltabb eszközök is előfordulhatnak.
Ezért azt hiszem, egyet kell érteni azzal az Európa tanácsi ajánlással - amelyről szólt Isépy úr is - olyan vonatkozásban, hogy ugyan nem mond semmiféle kötelező kaptafaszerű megoldást, de azt mondja, hogy a kormányzattól, közigazgatástól független, bírók által - vagy bírók által is - választott hatóságokat kell létrehozni, amely alkalmas az igazságszolgáltatás, a külső igazgatás megoldására - még egyszer mondom - a végrehajtó hatalomtól függetlenül. Ezeknek a bevezetésére ajánlja más országok figyelmébe az igazságszolgáltatási főtanács megoldást. Még egyszer hangsúlyozom: természetesen két egyforma ebből nincsen Európában.
Végezetül: ami a magyar megoldást illeti. Szerintem ez a megoldás nagyon sajátosan magyar megoldás. Erre nem lehet azt mondani, hogy lefordították az idevágó spanyol vagy francia rendelkezéseket és ideültettük. Szerintem vigyáz arra, hogy ez a függetlenség a lehető legteljesebb legyen, de nem korlátlan és nem fék vagy ellensúly nélküli. Mert az igazságszolgáltatási tanács 15 tagjából 9 bíró, ezeket a tagokat maguk a bírók választják; ebben a tanácsban részt vesz az igazságügy-miniszter; részt vesz a legfőbb ügyész; ahogy elhangzott: az ügyvédi kamara elnöke; és részt vesznek a parlament által kijelölt két bizottság tagjai is. Ezzel azt akarom mondani, nincs arról szó, hogy valami teljesen független, az élettől elrugaszkodott szervezet lenne ez a tanács. Emellett természetesen az is egy sajátosság, hogy a tanács hatásköre úgymond magát a Legfelsőbb Bíróság igazgatási tevékenységét nem érinti, hanem csak az ítélőtáblák és a megyei bíróságok, illetőleg az egyéb bíróságok igazgatásával foglalkozik, illetve kinevezési jogköre az ítélőtábla és a megyei bíróságok vezetői tekintetében van. Tehát a Legfelsőbb Bíróság elnökét az Országgyűlés választja továbbra is, és úgy, ahogy eddig is szólt, természetesen a Legfelsőbb Bíróság az Országgyűléshez tartozik ilyen formán. Mindamellett viszont maguknak a bíráknak a kinevezését pedig továbbra is a köztársasági elnök jogkörében tartja a törvény.
A megoldások széles skálája természetesen elképzelhető, de azt hiszem, az a veszély nem fenyeget, amiről itt többen szóltak, hogy egy teljesen kontroll nélküli, ellenőrzés nélküli, úgymond önálló hatóság jön létre, és sem a törvényhozó hatalomnak, sem a végrehajtó hatalomnak beleszólása az ő tevékenységükbe nincs. Természetesen beleszólása olyképpen van, ahogy az előbb is vázoltam: azt nyilván nem teheti meg, hogy közvetlenül belenyúl az igazságszolgáltatási tanács tevékenységébe.
Összességében azt szeretném mondani: arról persze nehéz szólni most itt, hogy ez a tanács valóban olyan jól fog-e működni, mint ahogy ahhoz most itt az előterjesztő reménye fűződik, valóban beválik-e és a magyar jogrendszer szerves részét fogja néhány éven belül képezni. De azt hiszem, hogy az az út, amelyen a kormányzat elindult ilyen vonatkozásban, az nagyon helyes és támogatandó. Nem kell attól sem megijedni, ha a következő években bizonyos szempontból korrekció válik szükségessé mondjuk a bíróság külső igazgatását illetően, akkor ezt meg kell tenni. De emiatt most eleve elutasítani akár az erről szóló törvényjavaslatot, akár az egész igazságszolgáltatási csomagot, meggondolatlanság lenne.
Ezért jó szívvel ajánlom a tisztelt képviselőtársak figyelmébe a törvénycsomagot, és ajánlom az elfogadását.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
