DR. OROSZ ISTVÁN

Full text search

DR. OROSZ ISTVÁN
DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy érdeklődéssel hallgattam Győriványi Sándor képviselő úr hozzászólását, akinek a szakértelme egyértelművé vált mindannyiunk előtt a kérdés kapcsán, mint olyan sok más kérdésben is. Ha megjegyzésem van, az két részprobléma tulajdonképpen, amit engedjenek meg, hogy most elmondjak.
Az egyik az eredeti törvény 34. §-ának (1) bekezdése helyébe lépő rendelkezés, amely azt mondja ki, hogy a kollektív szerződés egészének vagy egyes részeinek hatályát a munkaügyi miniszter, a felek együttes kérelmének megfelelően, az egész ágazatra, alágazatra kiterjesztheti - tovább nem folytatom. Itt a betoldás az én olvasatomban nem más, mint "egyes részeinek hatályát" az együttes kérelemnek megfelelően kiterjesztheti a miniszter. Én azt hiszem, ez pontosabb fogalmazás, mint a törvény eredeti szövegének fogalmazása, és nem történik más, mint ennek pontosítása, az egyes részei hatályának kiterjesztésében; továbbra is megtartja azt, ami szerepelt a törvényben, hogy a szerződést kötő szervezetek az adott ágazatban reprezentatívnak kell hogy minősüljenek.
A másik a háromnapos szabadsággal kapcsolatos. Igaz az, amit a képviselő úr mond: valóban, ez alkalmas lesz arra, hogy mindenféle betegségeket az orvosi előszobában az ember összeszedjen. Egyet azonban figyelembe kell venni: azt tudniillik, hogy ez a három nap időnként úgy jelent meg, mint járandóság. Tehát nekem, dolgozónak jár még három nap, mert a három napot bejelenthetem szabadságként. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Én azt hiszem, a törvény ezt akarja módosítani, vagy ezt akarja kikerülni, hogy ilyen járandóságként (Az elnök a csengő újbóli megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) lehessen ezt a három napot kezelni.
Köszönöm szépen.
(18.00)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir