GELLÉRT KIS GÁBOR

Full text search

GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Igyekszem rövid lenni. Tisztelt Országgyűlés! Nem kevés késéssel került ide az Országgyűlés elé ez a politikai nyilatkozattervezet. De ez a késés talán segít abban, hogy mindenki, most már indulataitól letisztulva, mérlegre tegye azt, ami történt. Ami történt, nem vitathatóan a politikai antiszemitizmus felidézése volt. És miután ezzel szemben egy-egy frakció áttételesen vagy közvetlenül tiltakozott, képviselők személyes megjegyzéseiket mondták el, úgy gondolom, hogy ez kevés, és így véli az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság is. Ennél többre van szükség, mert ami elhangzott, az nem a magyar parlament egyik tagjának személyes ügye, ez a magyar parlament ügye. A magyar parlamentnek mint olyannak kell állást foglalni ebben a kérdésben, önmaga megbecsülése, saját tisztessége és nemzetközi jó hírneve miatt. Ezért kérem a parlamentet, hogy tárgyalja meg, és fogadja el bizottságunk politikai nyilatkozattervezetét. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir