DR. SZABÓ IVÁN

Full text search

DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Én azt hiszem, hogy amit Demeter Ervin itt citált abból a politikai megállapodásból, amelyik úgy szólt, hogy két határidő van: vagy ebben a ciklusban megszülető alkotmány, vagy legkésőbb ennek a ciklusnak a vége, hát nem következett még el! Tehát egész egyszerűen e megállapodásnak kizárólag egyoldalú felmondásáról lehet szó.
Ráadásul valóban érthetetlen az a vita, hogy ki az, aki itt nem tartott meg valamit. Kicsit eszembe jut az a film, amit a hét végén játszottak: egy amerikai autógyárban, ahol a 15 000 helyett 14 994 autó készült el - körülbelül így készült el az alkotmány is eddig a szintig, és most az MSZP azt mondja, hogy mivel az a 6 darab hiányzik, nem fizeti ki a prémiumot. Az a 6 darab meg azért hiányzik, mert júniustól egészen év végéig a Szocialista Párt minisztereinek és elnökségének a szocialista frakciót megdöbbentő szavazása tette lehetetlenné, hogy időben elkészüljön ez az alkotmánytervezet - decemberben megszavazta a Ház a megfelelő többséggel!
Tehát semmiféle probléma nincs az alkotmányozás ügyében! Itt egyszerűen a nem akarásnak nyögés a vége.
Még egyszer kérem azt, nagyon komolyan vizsgálja felül a szocialista frakció az álláspontját ebben az ügyben, mert megítélésem szerint eldobott egy olyan bumerángot, amelyik őt magát fogja fejbe vágni. Ne felejtsük el, a politikában sem jó üzlet másnak vermet ásni, mert rendszerint az esik bele, aki megássa. (Közbeszólás a jobb oldalon: Így van! - Taps ugyanonnan.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir