DR. TOLLER LÁSZLÓ

Full text search

DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sok meglepetés érheti a szocialista frakciót ebben a parlamentben, de akkora nem, amennyit Balsai képviselőtársam hozzászólása nyomán kialakíthat magában; tudniillik ő azért szólt, hogy ez a moratórium éljen tovább, és az ellen szólt, hogy az igazságszolgáltatásban valami történjék.
Ő szól erről, aki 1993-ban az általa vezetett tárca programjában vállalta, hogy az igazságszolgáltatás reformját megvalósítják. Az akkori kormányprogramban ez szerepelt. Én természetesnek veszem, hogy saját sikertelenségének látja, hogyha ezt a szocialista kormány megoldja; de nehezen fogadom el azt, hogy az ellenzéki pártoktól kell hogy függjön egy ilyen igazságszolgáltatási reform. Egyről elfeledkezik a tisztelt képviselő úr: az igazságszolgáltatási szakma döntő többsége részt vett a reform előkészítésében... (Moraj az MDNP és az MDF padsoraiban.), az igazságszolgáltatás döntő többsége egyetért a reform céljaival és a megvalósítás ütemével, egyetért a négyszintű bíráskodás bevezetésével, és leginkább azzal ért egyet, hogy a reformcsomag keretei között felgyorsulhat az igazságszolgáltatás munkája, amelyik az egyik leghatékonyabb eszköze annak, hogy a korrupció és a feketegazdaság elleni küzdelem eredményes legyen. (Dr. Balsai István mosolyog és összecsapja a kezét.)
Aki ezt a reformot nem akarja, az a korrupció elleni küzdelmet sem akarja. Azt, hogy ezt miért nem akarja Balsai képviselő úr, még maga sem tudja. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir