DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmányozási moratórium egyoldalú felrúgását a Független Kisgazdapárt épp olyan megdöbbenéssel veszi tudomásul, mint a Fidesz, de legyen szabad rámutatnom arra, hogy a Független Kisgazdapárt esetében önöknek egy pluszt is kell értékelniük akkor, amikor egy olyan moratórium mellett állunk ki, amelynek eredetileg nem voltunk a részesei. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.)
Ugyanis, amint az előbbi ismertetésből kiderült, ezt a megállapodást eredetileg egyedül és kizárólag a Független Kisgazdapárt nem írta alá, mégpedig azon okból kiindulva, amelyet akkor úgy fogalmaztunk meg, hogy nem lenne helyes, ha az alkotmányozás kérdése öt-hat ambiciózus országgyűlési képviselő kezébe csúszna, tehát a civil szervezeteket és mindazokat, akik az alkotmányozásban részt kell hogy kapjanak, nem szabad az alkotmányozás folyamatából kirekeszteni; és miután a kirekesztettek az ország többségét teszik ki, ezért erre való tekintettel a Kisgazdapárt hosszú ideig ellenállt az alkotmányozási szándéknak, és azt kérte, hogy a társadalom kinnrekedt, nagyobbik részét is vonjuk be az alkotmányozási folyamatba.
Amikor azonban láttuk, hogy a többi parlamenti párt milyen elszántan tart ki eredeti alkotmányozási szándéka mellett, akkor a Független Kisgazdapárt arra az álláspontra helyezkedett, hogy a demokrácia jellemzője, hogy a többség akarata kötelező a kisebbségre is, ezért mi mint kisebbség (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - befejezem, elnök úr - alávetettük magunkat a többség akaratának, és megdöbbenve látjuk, hogy most a többség megint felrúgja azt.
Köszönöm a türelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir