DR. NAGY FRIGYES

Full text search

DR. NAGY FRIGYES
DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselő Úr! Amikor földkérdésről beszélünk, akkor általában azzal szoktam kezdeni a nyilatkozatomat, hogy sem a kormány, sem a Földművelésügyi Minisztérium, sem pedig személyem nem járul hozzá ahhoz, hogy külföldiek Magyarországon földtulajdont a nevükre írathassanak, megvásárolhassanak, azt számukra bejegyezhessék.
Itt egy másik kérdésről van szó, a jogi személyek földszerzésének kérdéséről, elsősorban a volt termelőszövetkezetek, jelenleg valamilyen formában átalakult szövetkezetek földszerzésének a kérdéséről. Azt, hogy itt külföldiek földhöz jussanak, véleményem szerint nagyon sokféleképpen lehet megakadályozni. Az első és legfontosabb módszer az, hogy semmiféle olyan szerződést, amely révén külföldi magánszemély vagy külföldi jogi személy földet szerezhetne, ezeket a szerződéseket messzemenően érvénytelennek kell tekinteni.
Azt hiszem viszont, azt, hogy a volt termelőszövetkezetek földszerzését hasonlóképpen és ilyen drasztikus módon megakadályozzuk, messzemenően végig kell gondolni. Meggyőződésem ugyanis, hogy Magyarországon, egy jogállamban ha valakinek szuverén joga, hogy magángazdálkodást folytasson és földet hasznosítson ilyen szempontból, akkor nem hiszem, hogy ezt a jogát egy termelőszövetkezeti tagnak is csorbítani lehetne.
Azt azonban hozzá kívánom tenni: a föld külföldiek által indirekt úton történő megszerzése elé olyan akadályokat lehet gördíteni - és erre számtalan példa van -, amelyek gyakorlatilag lehetetlenné teszik a külföldiek földszerzését. Erről volt szó abban a nyilatkozatban. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir