DR. VILÁGOSI GÁBOR

Full text search

DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csizmár Gábor képviselő úr mint a módosító indítvány egyik előterjesztője, úgy vélem, kellőképpen bizonyította felszólalásában a probléma bonyolultságát. Én ezt szeretném még egy kicsit kiegészíteni, azzal, hogy például az alkotmányügyi és igazságügyi bizottság '96. december 4-én tárgyalta az indítványt, és végül is a tárgyalás eredményeképpen az a javaslat született: a parlament hozzon létre egy albizottságot.
Végül is azért, abból a célból, hogy a képviselők minél megalapozottabban tudjanak dönteni ebben a valóban bonyolult kérdésben, megkerestük az önkormányzatokat azzal, hogy '97. március 10-éig adjanak konkrét és részletes tájékoztatást ezen ügyekről. Ez meg is történt, és az önkormányzatok által a '96. december 31-ét követően megoldásra váró kényszerbérletek számáról készített felmérés adatait összehasonlítottuk az önkormányzatok által benyújtott költségvetési igényekkel, mind a megyék településeit, mind a főváros egyes területeit érintően. Ezek az adatok a következőket mutatják - itt néhány, már a képviselő úr által is elmondott adatot kénytelen vagyok megismételni: az önkormányzatok az eddig eltelt három évben összesen 319 millió forintot igényeltek, az áthúzódó ügyek száma országos méretekben mintegy 1250, ami a jelenlegi költségvetési támogatás mértékével számolva 323 millió forintot jelent. A pénzügyi teljesítést tekintve az összegek tehát azt mutatják, hogy a kényszerbérlők elhelyezésének feladatát 50 százalékban teljesítették az önkormányzatok.
Amennyiben összevetjük a költségvetési igényeket és a még fennálló esetek számát, akkor kimutatható, hogy vannak önkormányzatok, ahol már teljes a megoldás, és ehhez igénybe vették a költségvetési támogatást is; kétségtelen tény ugyanakkor, hogy egyenetlen volt a teljesítés. Így vannak olyan önkormányzatok, amelyeknél az elmúlt két évben jelentős összegek igénylésére került sor és mégis jelentősnek ítélhető az elmaradás - több vidéki várost is meg tudnék itt említeni -, ugyanakkor pedig vannak olyan települések is, ahol nem vagy pedig csak kisebb összeget igényeltek a költségvetéstől az elmúlt évben, és így jelentős az áthúzódó ügyek száma. Nagyon változatos tehát a kép, amit ez a felmérés mutat.
A véleményünk az - és a kormányzat ezt is vállalta -, hogy április 15-éig ezen adatok ismeretében kialakítja álláspontját, és akkor nyilatkozik, hogy a képviselő urak által benyújtott módosító indítványt támogatja-e vagy sem. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir