DR. SZIGETHY ISTVÁN

Full text search

DR. SZIGETHY ISTVÁN
DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Azzal kezdem, amit Vastagh Pál miniszter úr az előbb mondott: valóban a magyar parlament történetében nehéz visszaemlékezni, hogy törvény - és nem törvény: egy ilyen terjedelmes, 122 szakaszból álló kódex - képviselői módosító indítvány nélkül kerüljön a parlament elé, és az a nyolc kisebb módosító indítvány is, amelyet az alkotmányügyi bizottság fogalmazott meg, nem a törvény lényegét érintette, inkább technikai jellegű változtatásokat javasol, amelyekkel az előterjesztő képviselője azonnal egyet is értett.
Azért hangsúlyozom ezt, mert a védjegy egy régi magyar jogintézmény: 1890 óta már törvény szabályozza, a hatályos törvény 1969 óta, tehát elég régóta hatályban van és működik; és egy nagy hagyományú, s valóban a minőségvédelem és az áruk azonosságának a védelme szempontjából eléggé fontos, és a lakosság érdekeit is szolgáló jogintézmény újraszabályozására kerül sor.
Azért ezzel kezdtem a felszólalásomat, mert a nyilvánosság, a sajtó elé gyakran olyan kisebb súlyú ügyek is nagy jelentőséggel tűnnek elő, amelyeknek azért a tényleges hatása az állampolgárok életére közel se olyan jelentős, mint ez. A reális kép kialakításához azonban ez hozzátartozik. Nemcsak azt kell észrevenni, hogyha valami hibás, valamiben valamiféle ellentmondást találunk, hanem azt is, amikor jó valami.
Itt szeretném hangsúlyozni, hogy a törvényjavaslathoz egy 81 oldalas, szinte tanulmányszintű indokolás is tartozik, és őszintén szólva, kicsit sajnálom, hogy ez nem fog bekerülni a Magyar Közlönybe, hiszen az indokolások most már évek óta nem jelennek meg, mert nem részei a törvénynek.
(18.00)
De a tárcaközlönyökben mindenképpen olvasni lehet majd ezt a nagyon színvonalas anyagot. Színvonalas, mert foglalkozik a jogintézmény létével, történetével, foglalkozik az Európai Unióhoz való csatlakozás során megkívánt újabb feltételekkel, foglalkozik a joggyakorlatban felmerült eddigi gondokkal - akár a bírósági, akár az alkotmánybírósági, akár a vámeljárás keretében -, amelyek eddig felmerültek, és ezekre mindre megoldást keres.
Természetesen nem tudjuk, hogy ezek a megoldások a gyakorlatban mennyire fognak beválni, de a törvény eddigi fogadtatása azt mutatja, hogy ennek nagy a valószínűsége. Tehát én elsősorban azt szeretném hangsúlyozni, hogy a reális parlamenti kép kialakításához szükséges a valódi alkotómunka, a lakosságot érintő problémák pozitív megoldása, csak úgy tűnik, hogy ez nem vált ki akkora érdeklődést, mint amin vitatkozni lehet.
Önmagában a törvény rendelkezéseiben az újdonságokról miniszter úr már beszélt. Én egyet szeretnék kiemelni. A törvény eddig a védjegyekről szólt, most bevezet a törvény egy újabb védelmi formát, méghozzá a földrajzi árujelzők oltalmát. Ez az eredetmegjelölések használati jogi oltalmát jelenti, ami azért lényeges új intézmény, mert a nemzetközi kereskedelemben időnként ennek a belföldi, nem kellő szabályozottsága miatt hátrányos helyzetbe is kerülhetünk. Ha ez a magyar jogban megfelelő garanciákat jelentő szabályozást nyer, ez mindenképpen a nemzetközi piacon való megjelenésünk szempontjából is kedvezőbb helyzetet teremt.
Konkrétan: itt nem a konkrét áru és a termelő összekapcsolásáról van szó, hanem arról, hogy ha valamilyen, különösen mezőgazdasági jellegű terméknek a minőségét az előállításának a helye speciálisan meghatározza, akkor igen, ezzel élni lehessen azoknak, akik valóban ezt termesztik, és ott termesztik vagy állítják elő - hogyha ez mezőgazdasági feldolgozott termék -, de mással szemben kellő védelemben részesüljenek, akik ezt az eredetmegjelölést jogosulatlanul használnák.
Ez az újabb intézkedés ismét a magyar áruk piaci megjelenésének védelme szempontjából lényeges előrelépés, és a minőséget, a valódiságot erősíti a hamisítványokkal szemben. Ebben a körben szeretném megjelölni, hogy a törvény ennek különböző szankciórendszerét tartalmazza, elsősorban a polgári jogi szankciórendszert, azonban fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy éppen a minőségvédelem továbbfejlesztésének érdekében büntetőjogi eszközökhöz is célszerű lesz hozzányúlni. Ismereteim szerint a Btk. készülő tervezete újabb rendelkezéseket fog tartalmazni, amelybe többek között éppen a borhamisításokkal kapcsolatos, eléggé el nem ítélhető magatartások is előreláthatóan bele fognak férni, szélesebb körben, mint a jelenlegi hatályos törvénybe.
Szeretném azt is jelezni, hogy ennek a várható újabb rendelkezésnek az előkészítésében a termelők léptek fel ilyen igénnyel, és nagy örömünkre szolgált, hogy a minisztérium erre a kezdeményezésre az előterjesztés alapján fogadókészséget tanúsított.
A törvény a holnapi szavazáson nyilván különösebb zökkenők nélkül keresztül fog menni, az eddigi egyhangú támogatás az alkotmányügyi bizottságban azt garantálja, hogy egy jó törvényhozási produktumnak kedvező lesz a parlamenti fogadtatása is, és egy - a minőségvédelem, az áruk azonosítása és a termelők védelme szempontjából fontos - jogintézménynél ismét előbbre lépünk.
Úgy gondolom, hogy ez a mostani előterjesztés színvonalában, indokoltságában, kidolgozottságában és a parlamenti bizottságnak az erre való reagálásában egyaránt példaértékű lehet, és remélem, hogy a magyar törvényhozás későbbi munkájában is hasonlóan jó és színvonalas produktumokkal fogunk találkozni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir