DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA

Full text search

DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA
DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az elmúlt évben az ön és kormánya sikerpropagandájával szemben két igen jelentős társadalmi látleletet ismerhettünk meg: az egyik volt a katolikus püspöki kar körlevele, a másik pedig a Szociális Szakmai Szövetség által készített Gyorsjelentés a szegénységről című kiadvány.
1995 márciusában Koppenhágában az ENSZ tagállamai, közöttük a Magyar Köztársaság képviselői is nyilatkozatot fogadtak el - és cselekvési programot is egyben - a szegénység felszámolására. A részt vevő nemzetek - így Magyarország is - kötelezettséget vállaltak arra, hogy 1996-ra elkészítik saját hosszú távú cselekvési programjukat az egyenlőtlenségek mérséklésére és a szegénység lehetséges megszüntetésére.
E program keretében intézkedéseket tesznek az éhezés, a hiányos táplálkozás felszámolására, felelősséget vállalnak az oktatásáért, az alapvető egészségügyi szolgáltatásokért és a megfelelő lakhatásokért. Biztosítják, hogy a szegények is hozzájussanak hitelhez, tudáshoz, információhoz. Különös figyelmet fordítanak a szegénység legsúlyosabb terheit viselő családokra, nőkre és gyermekekre.
A magyar kormány azóta hallgat e kötelezettség vállalásáról; nem tudom, lehet, hogy azért, mert úgy véli, hogy ezek a problémák nem itt, Magyarországon, hanem csak a harmadik világban várnak megoldásra - vagyis Magyarországon nincs szegénység. Ezzel szemben az említett látlelet arról beszél, hogy ma a magyar társadalom 30-35 százaléka szegény, vagyis a 3 millió szegény országa lettünk.
Kérdezem ezért miniszterelnök urat, hogy ön, illetve kormánya tudatában van-e ennek a súlyos ténynek, azonosul-e a koppenhágai nyilatkozat céljaival, és kérdezem továbbá, elkészült-e a vállalt nemzeti cselekvési program. Ha igen, az milyen célokat fogalmazott meg, s ezekből mostanáig mi valósult meg? Várom szíves válaszát. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir