ÁRGYELÁN GYÖRGY

Full text search

ÁRGYELÁN GYÖRGY
ÁRGYELÁN GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Elöljáróban engedjék meg, hogy elmondjam, miért is nem kértem ma a tolmács segítségét. Eredetileg úgy gondoltam, 1997. december 9-én, hogy az akkor általános vitára alkalmasnak talált törvénytervezetből február 17-e magasságában törvény fog születni. Ezt szerettem volna anyanyelvemen üdvözölni, jelképesen a hazai nemzetiségek nevében a magyar parlamentnek megköszönni, hogy túl tudott lépni ezen a látszólag egyszerű kérdésen. Ma már tudom, hogy ez nem így van, és nem ilyen egyszerű, hiszen január 8-a óta sok olyan információt kaptunk a médián keresztül, amely megingatta a hitemet abban, hogy a magyar parlamentben megvan az a konszenzus, amely ezt megoldhatja.
Tisztelt Ház! Mi történik akkor, ha nem születik meg a törvénymódosítás, és sem májusban, sem októberben nem kerülhet sor a kisebbségi képviselők megválasztására?
1. Nem történik semmi, hiszen 1994-ben sem történt semmi; a parlamenti pártok soraiban ültek nemzetiségi születésű képviselők, és sajátosan ugyan, de képviselték kisebbségük érdekeit.
2. A kisebbségi szervezetek kényszerpályára kerülve választási szövetségbe tömörülnek, és kísérletet tesznek arra, hogy megoldják ezt a látszólag egyszerű kérdést.
Az első válaszban benne van az, hogy a külföld - Szlovákia, Románia és nem sorolom tovább - továbbra is felveti a nemzetiségi képviselet kérdését, és a magyar diplomácia továbbra is kínosan igyekszik bebizonyítani, hogy ha nem is most, de a következő választásokra megoldódik ez a kérdéskör.
A második válasz ennél bonyolultabb és összetettebb:
1. Ma már irritálja a magyar közvéleményt - teljesen jogosan -, hogy a kisebbségi képviselet ilyen frekventált helyet kap és foglal el a hazai politikában. A kisebbségek pedig komolyan aggódnak azért, hogy ez ne forduljon ellenük.
2. Ha a kisebbségek választási szövetségbe tömörülnek, bár hitem szerint ez ma még csak a nyomásgyakorlás eszköze lehet, mégis úgy ítélem meg, hogy a magyar politikai struktúrában nehezen elképzelhető egy vagy több kisebbségi vagy etnikai párt szerepvállalása a győzelem esélyével. Mégis felvet ez a pártosodás néhány olyan aggályt, amin el kellene gondolkodni. Kevés szavazatot kapnak a nemzetiségi szövetségbe tömörültek, és megannyi megválaszolatlan vagy nehezen megválaszolható kérdés merül fel. Ténylegesen mennyi a létszáma a Magyarországon élő kisebbségeknek? Ha kevés, akkor van-e? Ha nincs, hol van? Bármi legyen is a válasz, felmerül egy újabb kérdés: kinek jó ez? Ha sok szavazatot kap a szövetség, újabb kérdések merülnek fel. Kik vannak többen? Vita lesz a kisebbségek között. Felmerül a támogatási arány helyességének kérdése.
3. Ha a kisebbségek pártként jelennek meg a politika színterén, vajon a pártok retorikájában a nemzetiségi kisebbségek milyen helyet fognak elfoglalni? Persze az erre a kérdésre adandó válasz komoly felvetése a kisebbségek esetében is fokozott felelősséget feltételez, hiszen hazánkban a kisebbségek együttélése a többségi nemzettel jelen pillanatban jó, illetve példaértékű. Kár lenne ezt elrontani azzal, hogy egy olyan kényszerpályára tereljük a kisebbségi képviselet ügyét, amely az előbb felvetett kérdésekre lehet, hogy jogilag jó megoldás, hiszen nem kell törvénymódosítás, alkotmánymódosítás, de a gyakorlatban lehet, hogy több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz mindannyiunk javára.
(10.40)
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szólok azokról az érvekről, amelyek a parlamenti arányokról, és az abban rejlő veszélyekről értekeznek, mert úgy gondolom, hogy a parlamenten belül ezek a kérdések technikai kérdések, és jól kezelhetők.
Mi a teendő? - Azért sietek ennyire, mert félek, hogy nem férek bele az öt percbe. - Az igazság az, hogy a magyar parlament olyan kényszerpályára érkezett ebben a kérdésben, ahol nem látszik a fától az erdő, és igazából nincs remény arra, hogy megoldódjon ez a többéves alkotmányos mulasztás ebben a ciklusban, hiszen rövid az idő. Bár - és tudom, hogy ez álom az álomban - mégis elmondom, ha teljes konszenzus lenne ennek a kérdésnek a megoldásában, akkor ma be kellene fejezni az általános vitát, nem kellene benyújtani módosító indítványt, és a jövő héten meg lehetne szavazni a törvénymódosítást. Van egy egyszerűbb megoldás is: szavazással ki kell venni az alkotmányból ezt a jogosultságot, és nincs alkotmányos mulasztás.
Komolyra fordítva a szót: mit tehet a magyar parlament? Mindenképpen el kellene fogadni a kisebbségek parlamenti képviseletéről szóló törvényt. Ezután kellene dönteni arról, hogy mikor lépjen hatályba. Ha ez a hatálybalépés '98 májusa, októbere vagy 2002 májusa, akkor ennek megfelelően kellene (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) átmeneti megoldásban gondolkodni. (Az elnökhöz fordulva:) Húsz másodpercet kérek, elnök asszony. 2002 esetében esetleg egyszeri alkalommal delegálásban lehetne gondolkodni, de természetesen az így bekerülő képviselők is csak egyenrangú képviselők lehetnének.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem önöket a hazai kisebbségek nevében: öntsenek tiszta vizet a pohárba, kerüljön ez a kérdéskör a jól megoldott problémák polcára, és ne korbácsoljon felesleges indulatokat, hiszen nem olyan frekventált kérdés ez, mint amekkora a hűhó körülötte!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir