KOVÁCS KÁLMÁN

Full text search

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Asszony! Nem kívánok számháborúba bocsátkozni, a Tiszán mi is adtunk át két hidat. De azt hiszem, valóban nem azon múlik a közlekedéspolitika megvalósítása, hogy darabszámra ki hány hidat tud Magyarországon átadni, hanem, azt hiszem, azon múlik, hogy milyen módon sikerült például az úthálózatot - ha már a közutakról beszélünk - rendbe hoznunk és fejlesztenünk.
Szeretném mondani, hogy 1998-ra a közúti balesetek száma 1991-hez képest - amikor a legmagasabb volt - a felére csökkent, ma már eléri az 1970-es évek közepének szintjét. Pedig ahhoz az időszakhoz képest kétszer annyi személygépkocsi és több mint négyszer annyi tehergépjármű van a közútjainkon. Azt hiszem, ez azért mutatja azt, hogy jó irányba halad a közlekedéspolitika, jól határozott a parlament '94-ben, '95 elején, amikor elfogadta, és bár sok pénzt igényel és nehezen finanszírozható, de jó lépéseket tettünk ebbe az irányba.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir