DR. KISS RÓBERT

Full text search

DR. KISS RÓBERT
DR. KISS RÓBERT (SZDSZ): Azt hiszem, az államtitkár asszony válasza megnyugtató is lehetne, ha nem ismernénk a korábbi, a miniszter úr által kinyilvánított véleményt, illetve a kormány álláspontját. Számomra teljes mértékben érthetetlen, hogy ezek ismeretében - amikor a vizsgálatok egyáltalán folyamatban vannak - hogyan lehetséges az, hogy a környezetvédelmi miniszter a kormány múlt csütörtöki ülésén a vízlépcső megépítése mellett szavazott és ezt támogatta. (Moraj az MSZP padsoraiban. - Egy hang: Mondjon le!)
Hadd mondjak még néhány apróságot, ami a tévedések kiküszöbölése miatt szükséges: az egyik az, amit akadémiai bizottságnak hívnak. Nem árt tudni erről, hogy ez az akadémikusokból is álló szakértői bizottság, amelyet a miniszterelnök kért fel erre a tevékenységre - nem a Tudományos Akadémia véleménye az a vélemény, amire sokszor szoktak hivatkozni. (Hegyi Gyula közbeszól.) Nagyon szívesen olvasok is belőle, ha érdekli a képviselő urat. Ennek csak egyetlenegy pontját olvasnám föl, amiről nem foglal állást ez az albizottság vagy bizottság; nevezetesen: "Bármi is lesz az alku kimenetele és a döntés, a korábbiakénál sokkal átfogóbb stratégiai elemzésekre lesz szükség a jövőben, amelyek előfeltételét képezik a tervezésnek és a hatások megbízható tanulmányozásának (hatásvizsgálatok).". Magyarul a hatásvizsgálatok elvégzése nélkül nincs lehetőség döntésre.
Köszönöm szépen. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Erről beszélt az államtitkár asszony! - Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir