DR. SZILI KATALIN

Full text search

DR. SZILI KATALIN
DR. SZILI KATALIN környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Feltételezem, hogy a képviselő úrnak is - aki egyébként a környezetvédelmi bizottság tagja, és tudomásom szerint ma reggel sem vett részt a bizottsági ülésen, ahol éppen e tárgyban folytak a viták -, elég furcsa gyakorlat lenne az, ha ily módon vitatnánk meg valamennyi módosító indítvány sorsát. Én ezt nem fogom most megtenni.
Viszont visszautasítom a képviselő úrnak azokat a vádaskodásait, amelyek zárt ajtók mögötti megegyezésekre utalnak, hiszen minden egyes kérdéskörben a kormány képviselője és magunk is egyeztetéseket folytatunk, hangsúlyozom, a széles körű társadalmi egyetértés és a játékszabályok betartásával.
Kérem a képviselő urat, hogy ezt a fajta gyakorlatot a jövőben ne folytassa, és hangsúlyozom azt, hogy még nem zárult le ennek a kérdésnek a kezelése, hiszen az 386 képviselő, illetőleg a képviselők nagy részének támogatásától függ. Ebben még önök előtt is ott áll a voksolás lehetősége.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir