ELNÖK (dr. Kávássy Sándor)

Full text search

ELNÖK (dr. Kávássy Sándor)
ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): Megköszönöm miniszter úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 1. és 2. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés.
A kormány az előterjesztéshez érkezett módosító javaslatok közül egyik indítványt sem támogatja.
Az ajánlás 3. pontjában Hack Péter és képviselőtársai a törvényjavaslatot új szakasszal javasolják kiegészíteni, amelyben a büntető törvénykönyv 263. § (1) bekezdésének módosítását javasolják. Ebben a robbanóanyag, robbanószer készítésének, megszerzésének, tartásának és átadásának bűntettére vonatkozó rendelkezést terjesztenek elő. A javaslat tartalmilag összefügg az ajánlás 4., 5., 7., 8. és 9. pontjaival. Ezért együtt határoz ezekről az Országgyűlés. Az indítványokat az emberi jogi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 82 igen szavazattal, 107 ellenszavazattal, 13 tartózkodással nem fogadta el.
Az ajánlás 6. pontjában Hack Péter és képviselőtársai a törvényjavaslatot új paragrafussal javasolják kiegészíteni, amelyben a büntető törvénykönyv 263/A. § (1) bekezdésének módosítását javasolják. Javaslatukban a lőfegyverrel való visszaélés bűntettének alapesetére vonatkozó rendelkezést terjesztenek elő. A bizottságok nem támogatják.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 42 szavazattal, 120 ellenszavazattal, 44 tartózkodással nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Mivel az Országgyűlés egyetlen módosító javaslatot sem fogadott el, a Házszabály 106. § (8) bekezdése értelmében sor kerülhet a zárószavazásra. Megkérdezem, látja-e valaki ennek akadályát. (Nincs ilyen jelzés.) Nem.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a büntető jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 160 szavazattal, 3 ellenszavazattal, 46 tartózkodással a törvényjavaslatot elfogadta.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir