ELNÖK (dr. Gál Zoltán)

Full text search

ELNÖK (dr. Gál Zoltán)
ELNÖK (dr. Gál Zoltán): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt hiszem, mindnyájan osztjuk azt a véleményét, amit itt szavai első részében mondott, hogy tiszta szívvel teszi ezt az, úgymond, ügyrendi indítványt. Én azonban tisztelettel mégis arra kérem önt, hogy esetleg ezt vonja vissza, tudniillik én úgy értelmezem - és azt hiszem, képviselőtársaim többsége is -, hogy a tegnapi ünnepi üléssel fejeztük be lényegében az 1994-98-as ciklust. Ha úgy tetszik, ez a mai nap inkább csak egy ráadás volt, és én azt hiszem, hogy a tegnapi ünnepi ülésen megadtuk a tisztességet az Országgyűlésnek, az országnak, többek között azzal is, hogy az Országgyűlés elénekelte a Himnuszt és a Szózatot, Petőfi Sándor-verset hallgattunk meg. Én úgy érzem, hogy egy ilyen, ha szabad azt mondanom: egyszerűsített Himnusz elmondása így, ebben a Házban, ebben a közegben talán éppen a Himnusz számára nem lenne méltó. Én tisztelettel azt javaslom, hogy ne tegyünk eleget a képviselő úr egyébként jó szándékú javaslatának, hiszen ezt lényegében megtettük tegnap.
Úgyhogy, tisztelt Országgyűlés, még egyszer megköszönöm a jelen lévő képviselőtársaimnak az együttműködést. És csak azt tudom mondani, amit itt a nagyobb plénum előtt is mondtam: mindenkinek jó egészséget kívánok, és megint csak Petőfi Sándor versét ajánlom mindenkinek a figyelmébe.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir