DR. CSIHA JUDIT

Full text search

DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Mint az ismert, 1991-ben történt meg az Ikarusz társasággá alakítása, és az ezt követő évek bizony a társaságcsoport nehéz éveinek számítanak. Hiszen a több mint 3 ezer, az egész társaságcsoportnál 6 ezer dolgozót foglalkoztató csoport 13 milliárdot is meghaladó adósságállománnyal és olyan forgóeszközhiánnyal küszködött, amit nem tudott ellensúlyozni még a '90-es évek elején lebonyolított részleges privatizáció sem, amikor is az Atex cégnek a tulajdonába került 33 százalék.
Egy folyamatos válsághelyzet után került sor a társaság valamelyes konszolidációjára, amelynek következtében két alkalommal is sikertelen pályázatot bonyolított le az ÁVÜ, illetőleg jogutódja, amikor is nem sikerült az értékesítés. '97 őszén döntött a kormány egy olyan stratégiáról, hogy figyelembe véve a részleges külső tulajdonos és a korábban megkötött szerződés rendelkezéseit is, olyan vevőt kell keresni az Ikaruszra, amely tartósan biztosítja a márkanevet, a foglalkoztatást és a működtetést. Ennek megfelelően januárban kezdődtek meg a tárgyalások a lehetséges vevőkkel, amely tárgyalások - reményeink szerint - sikerre vezettek, az ÁPV Rt. részéről mindenképpen, hiszen a szerződési feltételekben az MT Liz Kft.-vel sikerült megegyezni.
Ha a kormány csütörtökön jóváhagyja a Pénzügyminisztériummal közös előterjesztésünket, akkor ezzel a döntéssel lezárulhat az Ikarusz privatizációja, és biztonságos körülmények között folytathatja a munkáját. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir