IFJ. HEGEDÜS LÓRÁNT

Full text search

IFJ. HEGEDÜS LÓRÁNT
IFJ. HEGEDÜS LÓRÁNT (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr! Tisztelt Ház! Az új kormányprogramnak az egyházakról szóló része a Magyar Igazság és Élet Pártja által a leginkább támogatható, mert tartalmilag a legkimunkáltabb, elvileg és gyakorlatilag is a legmegalapozottabb. Egyetértünk és úgy véljük, hogy forradalmi szemléletváltást jelent az ország és így az egyházak életében is az a tény, hogy a vallást immáron nem magánügyként, hanem legszemélyesebb közügyként kívánja kezelni az új kormányzat.
Örülünk annak a kijelentésnek - s ez a krisztusi értékrend támogatását irányozza elő -, hogy az európai és a magyar kultúra elszakíthatatlanul a keresztény civilizációra épül. Gyakorlati útmutatásaiban köszönjük azt a törekvést, amelyben a híveket sújtó kettős adózás kényszere ellen, az egyházi intézmények fokozott támogatása érdekében, a mihamarabbi tulajdonrendezés érdekében, a hittanórák finanszírozásának rendezése ügyében, védett időben való oktatásának biztosítása végett kíván fellépni az új kormányzat. Külön köszönjük, hogy megemlíti a keresztség felvételének ezeréves évfordulóját és ennek méltó megünneplését.
Ugyanakkor hangsúlyozzuk azt, hogy miközben a miniszterelnök-jelölt úr programbeszédében megemlítette a református egyházat sújtó negatív megkülönböztetéseket az elmúlt években, és ennek orvoslására kilátásba helyezte a megfelelő intézkedéseket, mindez a sújtás, amely háttérbe szorította a református egyházat, tagadhatatlanul azért következett be, mert az elmúlt években az egyházak részéről leghatározottabban a református egyház állt a nemzeti radikalizmus mellé, ezáltal mindenképpen támogatta az új polgári kormány megalakulását, a posztbolsevik, liberális kormánykoalíció bukását.
Fontosnak tartanánk azt, hogy a kormányzat határozottabban lépjen fel a szektás törekvésekkel szemben. Ugyan a kormányprogram hangsúlyozza a tartalmi kontroll szükségességét az egyes vallási felekezetek megítélésében, de ennek részletes kimunkálása a programból hiányzik. Itt említeném meg nagyon röviden, hogy miként részesülhet állami támogatásban az a gyülekezet, amelyik összetéveszti a földi Jeruzsálemet a mennyei Jeruzsálemmel, és ezáltal a földi Jeruzsálemet, egy idegen állam fővárosát jelöli meg a Magyar Köztársaság fővárosának. (Taps a MIÉP soraiban.)
(14.30)
Ugyan elhangzott itt már, hogy a magyar alkotmány 74. §-a a lehető leghatározottabban kijelenti, hogy az ország fővárosa Budapest, és ezt a legkisebb nebuló is tudja ebben az országban, de úgy látszik, hogy a Hit Gyülekezete ezzel nincs tisztában. Betegséget kíván az ellenségre, és támadja a történeti egyházakat, a történelmi keresztény értékrendet valló felekezeteket.
Mi Jézus szavával kívánjuk az áldást az új kormányzatra, mindannyiunk életére Isten örökkévaló szeretete által: "Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, s imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. S mindazok, akik a szeretetet töltik be, azok Istenben maradnak."
Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir