KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! Önök, vendégeink, a magyar társadalomnak közel egyharmadát képviselik. Egyharmadot, akik közül a legidősebbek végigéltek, dolgoztak két világháborút, végigéltek, dolgoztak gazdasági recessziókat, éltek, gyermeket neveltek, dolgoztak és megdolgoztak azokért az ellátásokért, amelyeknek a sorsáról itt most a törvényhozás Házában beszélünk.
Mindig is kétlelkű voltam a politikai vitanapok műfajával kapcsolatban, hiszen a törvényhozás Házában folyik a vita, de nagyon ritkán magáról a törvényhozásról. Sokkal inkább feszülnek egymásnak politikai indulatok, és a politikai indulatok felkavarnak olyan salakot is, amiről az ember már azt gondolhatta, hogy ebben a Házban egyszer s mindenkorra a múlt feledésébe merül. Hiszen ha valaki itt, a törvényhozás Házában kommunistázik, akkor kétmillió választópolgárt sért meg, és nem viszi előbbre azt az ügyet, amelyiknek az elősegítésére itt ma, felelős törvényhozók, összejöttünk.
Akikről beszélünk, azoknak a sorsa 1989 óta a szegényedés, és most dől el, hogy az ezredvég a számukra a stabilizáció vagy a további lecsúszás időszaka lesz-e. A sorsuk a szegényedés, és ez tény, számukra nem vigasz, nem egyedül részesednek ebben a sorsban. Igaz, tudjuk, hogy a szegényedés még az idősebbeknél is jobban sújtotta a több kisgyermeket nevelőket. Ma szomorú sors Magyarországon: a gyermekek a legszegényebbek. És velük együtt a legszegényebbek sorsában osztoznak azok, akiknek, József Attilával szólva: "bajszán nem billeg morzsa, ki setét gondok közt henyél"; a munkanélküliek tartoznak a legszegényebbek közé. A harmadik csoport az idősek, a nyugdíjaskorúak csoportja.
Én magam is szívesen álmodnék ideális családot két átlagosan vagy átlag fölött kereső felnőttel, két pufók kisgyerekkel és ezüst hajú nagymamával, ahogy ezt a képet a miniszterelnök felfestette. De Magyarországon ma nagyon sok családban az egyik kereső, vagy mind a két aktívkorú munka nélkül van és munkát keres, és nagyon sok az egyedülálló nyugdíjas, akit kiszakított a földrajzi távolság a családból, vagy akik nem voltak elég szerencsések ahhoz, hogy családot alapítsanak, gyermeket neveljenek, és ezért az egyedül álló öregség sorsára kárhozatta őt vagy őket a rájuk mért nehéz sors. Az egyedül álló idősek szegénysége ma az egyik legmélyebb és legreménytelenebb szegénység.
Nagyon sok számot hallottunk ma a miniszterelnöki expozéban, és sok számot hallottunk a felszólalásokban is. A nyugdíjasok sorsa és szegénysége azonban nem csupán a számokban mérhető, hiszen nagyon sok múlik azon, hogy az idős ember milyen településen él. A kistelepüléseken, a depressziós térségekben élők sorsa természetesen nehezebb, mint a városokban élőké, mint azon a területen élőké, ahol még esetleg a nyugdíjasok számára is van kiegészítő kereset, hiszen ezzel összefüggésben nagyon sok múlik azon, hogy van-e esélye a nyugdíjasnak arra, hogy munkát vállaljon; ahogy szakszóval mondjuk: a munkaerő-piaci aktivitás csökkenti a nyugdíjasok szegénységének fenyegetését. Természetesen nagyon sok mindent meghatároz az egészségi állapot, és bármennyire is furcsa, még az a tény is, hogy a nyugdíjas férfi vagy nő. Az átlag alatti nyugdíjasok között meghatározó többségben vannak a nők, és érdekes statisztikai tény, hogy a minimális nyugdíj alatt élők között, különösen a hatezer forintból élők között túlreprezentált a férfiak aránya.
A statisztikai számok természetesen forgathatók, olykor vissza is lehet velük élni. Ami a számokban mérhető, az a nyugdíjból származó jövedelmek görbéjének alakulása. Minden képviselőtársam figyelmét fel kell hívnom arra, hogy a szűk esztendők, egészen pontosan a hét szűk esztendő nem az 1998-at közvetlenül megelőző időszak jellemzője volt. A hét szűk esztendő az 1989-96 között eltelt időszak. 1996-ban a nyugdíjak reálértéke 40 százalékkal volt alacsonyabb, mint 1989-ben, és mindannyian pontosan tudjuk, bár néhányan szívesen elfeledkeznek róla, hogy 1997-ben és 1998-ban megtörtént, illetve várható a nyugdíjak reálértékének jelentős eredménye. Okairól Nagy Sándor képviselőtársam már beszélt, hiszen deformált nyugdíjrendszerben dolgoztunk hosszú éveken keresztül, ahol a nyugdíjhoz jutás esélyei is rosszak voltak a tábla degressziója miatt, azért, mert a beszámítható keresetek értékének felszorzása elmaradt az infláció mögött. Így történhetett meg, hogy az új nyugdíjasok átlagnyugdíja alacsonyabb volt, mint a régóta nyugdíjasoké.
Még egy nagyon fontos dolog: többször differenciált a magyar törvényhozás a nyugdíj az évi emelésében olyan módon, ahogy azt ma a miniszterelnök úr ajánlotta. Ez a differenciálási módszer, az tudniillik, hogy a rendelkezésre álló nyugdíjemelési összeget úgy osztják szét, hogy a nyugdíjasok egyes csoportjai jobban, mások pedig rosszabbul járnak, azt eredményezte, hogy egymásra csúszott a magyar nyugdíjasok közel hárommilliós népes tábora, és ma már alig van különbség a hosszú idő alatt megszerzett, magas járulékfizetéssel alátámasztott nyugdíj és a tízéves, viszonylag csekélyebb nyugdíjjárulékkal megszerzett nyugdíj között.
Ezt az összecsúszást nem tarthatjuk igazságosnak, és ezért nem tarthatjuk igazságosnak azt a differenciálási rendszert sem, amelyet a miniszterelnök ma elsorolt, és amelyből egyértelműen kiderül, hogy már az átlagos nyugdíjemelési mérték is csak 11 százalék. Ma a nyugdíjátlag körülbelül 27 ezer forint. A 25 és 29 ezer forint közötti nyugdíjasok körülbelül az összes nyugdíjas egyötödét teszik ki. 30 és 35 ezer forint közötti nyugdíjat kap körülbelül a nyugdíjasok tíz százaléka. Már ők is csak arra számíthatnak, ők, az átlag körüliek, hogy a nyugdíjuk értéke nem veszít akkor, ha az inflációs várakozás a miniszterelnök optimizmusának megfelel.
Mindebből az következik, hogy a nyugdíjasszegénység megmerevítette és befagyasztotta a nyugdíjasok fogyasztását, a nyugdíjasok többsége ma már csak eszik, lakik és esetleg közlekedik. 1989-ben az élelmiszer egy háztartás fogyasztásának 32 százalékát, a lakásköltség 10 százalékát tette ki; 1996-ban az élelmiszer 42 százalékot, a lakás 21 százalékot. Nagyon szeretném, ha kormánypárti képviselőtársaim olvasnák a - lehet, hogy szerintük bolsevik befolyásoltságú - statisztikákat: az élelmiszer, az energiaár, ezen belül is a kenyér ára a legerőteljesebben 1991-93 között emelkedett. Mindebből következik, hogy a nyugdíjasok gyakorlatilag elfogyasztják teljes jövedelmüket, és tudjuk, hogy a jövedelem minimális emelkedése nem jár együtt a fogyasztási szerkezet megváltozásával, legfeljebb a nyugdíjas többet fog enni, és néha húst is eszik.
(11.20)
Az inflációs fenyegetés a nyugdíjemelés nagyobb aránya miatt tehát nem igaz, megalapozatlan.
Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Összegezve: az időskorú népesség szegénysége csak a gazdaság teljesítőképességével arányosan csökkenthető, és hogy mi ez a lehetőség, azt legjobban az élőmunka ára, a munkabérek nominális emelkedése mutatja meg. A torz nyugdíjarányok kiküszöbölésére többletforrásra van szükség. Mi igaz szívvel támogatjuk az alacsony nyugdíjak kiemelt emelését, de ehhez többletforrásra van szükség. Erről Kökény Mihály képviselőtársam fog beszélni.
Végül ne higgyék el azt a rossz alternatívát, hogy vagy a család helyzetén kell javítani, vagy a nyugdíjasokén. S hogy ez az alternatíva miért hazug, arról majd Szabó Sándorné képviselőtársam szól.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
