ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Full text search

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a személyi javaslat megtárgyalása. Az Országgyűlés elnöke a Házszabály 19. § (2) bekezdés g) pontjának megfelelően személyi javaslatot terjesztett elő új változatban, H/107. számon. Ebben dr. Szentgyörgyvölgyi Péter korábban megüresedett helyére dr. Kiszely Katalint jelöli az európai integrációs ügyek bizottságának tagjává, valamint az emberi jogi bizottságba Tóth András helyett Kristyánné Aknai Erzsébet képviselő asszonyt; Pallag László helyett pedig dr. Tímár György képviselő urat javasolja a bizottság tagjává megválasztani. Az ügyrendi bizottságban dr. Turi-Kovács Béla korábban megüresedett helyére pedig Pallag László megválasztását kezdeményezi. A korábbi parlamenti gyakorlatnak megfelelően az Országgyűlés egy döntéssel határoz a személyi javaslatokról.
Megkérdezem, kíván-e valaki ezzel kapcsolatban felszólalni. (Nincs ilyen jelzés.) Úgy látom, jelentkező nincs.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e a személyi javaslatokkal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 304 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül a személyi javaslatokat elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében a megválasztott bizottsági tagoknak eredményes munkát és sok sikert kívánjak. (Taps.)
Mielőtt folytatnánk a munkánkat, két perc technikai szünetet rendelek el. (Rövid szünet.)
Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a munkánkat. Megkérem azokat a képviselőtársaimat, akik nem kívánják figyelemmel kísérni a Ház további munkáját, kint folytassák a beszélgetést!

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir