DR. FÓNAGY JÁNOS

Full text search

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mint a képviselő úr előtt is ismert, a gazdasági kamarákat érintő törvényjavaslat a kötelező kamarai tagságot megszüntetve 2000. november 1-jétől az önkéntes kamarai tagság elvét érvényesíti. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy ezen időpontig a kamarai tagok kötelesek a korábbi törvényből fakadó kötelezettségeiknek, így a tagdíjfizetésnek is eleget tenni. Ezzel párhuzamosan - éppen azért, hogy elejét vegye a kamarák azon törekvésének, hogy eddig az felhalmozódott és indokolatlanul nem érvényesített kamarai köztartozásokat visszaélésszerűen érvényesítsék - a törvényjavaslat úgy rendelkezik, hogy 2000. március 31-étől kizárólag a tárgyévi tagdíjhátralékot lehessen behajtani.
Úgy véljük, hogy a rendszeresen és időben fizető kamarai tagok érdekeit is képviselve a kamaráknak törvényes eszközökkel törekedniük kell a hátralékos kamarai díjak behajtására. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy az eddig elhanyagolt, kis hatásfokkal végzett végrehajtásnak saját tagjaik megfenyegetésével szerezzenek érvényt. Álláspontunk szerint Magyarországon adva van a jogi környezet, amelynek alapján az egyes lejárt követeléseknek érvényt lehet szerezni. Lehetőség van a nem fizető tag felszólítására, önkéntes teljesítésre, illetve mód van - a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalásának megfelelően - arra, hogy az adóhatóság illetékes szerve útján beszedési megbízást adjanak ki. Az a megoldás viszont a törvényesség keretei között egyáltalán nem elfogadható és nem is tolerálható, hogy a vállalkozókat fizikai létükben veszélyeztetve nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, pénzbehajtással foglalkozó cégek közreműködésével kényszerítsenek fizetésre. Ilyen jelenségek észlelése esetén hivatalból fogunk eljárni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir