DR. SZILI KATALIN

Full text search

DR. SZILI KATALIN
DR. SZILI KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nem tudom, tisztelt képviselőtársaim, tudják-e önök azt, hogy az ipari forradalom óta az üvegházhatású gázok kibocsátása 30 százalékkal csökkent a világon. Vagy tudják-e azt, hogy a csökkentés, amit ma a világ vállalt, mondhatjuk azt is, hogy minimális, hiszen ahhoz, hogy látható legyen ennek a csökkentésnek az eredménye, 50-60 százalékos kibocsátáscsökkentést kellene elérnünk. Mindannyian tudjuk, hogy ez ma lehetetlenség. Ezért köszönettel tartozom a miniszter asszonynak, hiszen öt év után került ide a Ház elé a kiotói jegyzőkönyv teljes szövege azzal, hogy Magyarország csatlakozzon ehhez a jegyzőkönyvhöz.
Vissza kell azonban tekintenünk 1992-re, amikor a riói egyezmény megszületett. Akkor volt először ugyanis, hogy felismerte a világ azt, hogy az éghajlatváltozás pontosan az üvegházhatású gázoknak köszönhető. A mai meleg napra csak utalnék önöknek, hiszen a hőmérséklet évről évre nő a kimutatások szerint is. Meghatározó ebben a szén-dioxid-kibocsátás, ezen belül is a fosszilis energiák felhasználása. Azt gondolom, azzal, hogy az ország csatlakozik ehhez jegyzőkönyvhöz, mi magunk is csatlakozunk ahhoz, hogy javítani kívánunk a környezet jövőjén, ezzel együtt a következő generáció életkörülményein is. Ez természetesen nem csak és kizárólag környezetvédelmi kérdés, hanem ez valamennyi ágazat feladata is.
Három dolgot hadd emeljek ki a csatlakozás jelentőségéből! Az egyik, hogy valamennyien elismerjük az arányos felelősségünket, kifejezzük az érdekünket a nemzetközi együttműködésben, valamint, mint ahogy említette képviselőtársam, az Európai Unió valamennyi tagállama úgyszintén csatlakozott ehhez, ezért ez nekünk is érdekünk. Köszönöm, elnök úr, a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir