TÓTH ISTVÁN

Full text search

TÓTH ISTVÁN
TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy-két aprósággal szeretném kiegészíteni az előttem szólókat.
Ugyanis ez az éghajlatkutatás nagyon nehezen modellezhető, nagyon sokan vitatkoznak róla, de egyet azért alapként, kiindulásként rögzítsünk, hogy a fosszilis energiahordozók elégetése az egyik fő ok, és összességében 175 millió év alatt fölgyülemlett fosszilis tüzelőanyagot mi száz év alatt égettünk el. Tehát a légkört egy olyan sokkhatás érte az utóbbi száz évben, hogy ez óhatatlanul olyan deformálást végzett, amely gyakorlatilag az utóbbi ötven év alatt fokozatosan emelkedő átlaghőmérsékletet eredményezett, és nem biztos, hogy a légköri kibocsátásunk néhány százaléka érdemileg befolyásolja ezt. Ezt kutatók vitatják, úgy hiszem, mi politikusok nem itt kell, hogy ezt megoldjuk.
A nemzetközi szervezeteknek az egyezményeit mindenképpen el kell fogadnunk, viszont emellett még szeretném megjegyezni, hogy sokkal fontosabb a kutatók támogatása, anyagi segítése a kutatás-fejlesztés területén, hogy érdemben tudjanak válaszokat adni ezekre a kérdésekre is, többek között arra, hogy vajon az a biomassza, ami a tengerekben van, meddig tudja még ezt a szén-dioxid-kibocsátást ellensúlyozni, mert végeredményben az ellensúlyozza, nemcsak az esőerdők, hanem a tengeri algák is. Ezeknek a kutatásait kellene összhangba helyezni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akár még Magyarországon is.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir