DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES

Full text search

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Kedves Képviselőtársaim! A tárgyalandó országgyűlési határozat képviselői önálló indítványként került a tisztelt Ház elé, és az előterjesztők között csak egy képviselőtársunk önkormányzati szakember, de egy másik viszont szakmája szerint reklámmenedzser.
Az ő bevonására azért lehetett szükség, mert nem érdemi határozattervezetet olvashatunk, hanem egy képmutató, igen átlátszó szándékú politikai pamfletet, azaz kampányszöveget; készült az önkormányzati választásokra, megrendelő az MSZP főpolgármester-jelölt asszonya. Ennek megfelelő a határidő is: szeptember 30-a, az októberi önkormányzati választásokra tekintettel. Célja a porhintés a társadalom szemébe, időhúzás, ígérgetés: majd valamikor mi segítünk a szegény embereken; szemérmetlen sajnálkozás a szocialisták részéről egyébként mindig is lenézett, elszegényedett és veszélyeztetett családok sorsán.
Egy komoly, súlyos társadalmi problémát tájékoztató szintjén kezel a javaslat. Ez nem meglepő, ez rettenetesen cinikus, de tényleg nem meglepő a szegénységpárti, D-209 kódszámú, szigorúan titkos állományú rendőr főhadnagy elvtárs, miniszterelnök párttársai részéről. Az országgyűlési határozat "A családok hajléktalanságának megelőzése" címet viseli. Prevenció, prevenció, prevenció, most is hallottuk az előterjesztőktől. Nézzük a megelőzés I.-et!
A legjobb prevenció az lett volna, június 16-a környékén erről szólhatok, ha 1956 után nincs Magyarországon Kádár-rendszer, és az MSZP jogelődpártja, az MSZMP nem behívja a szovjeteket, hanem mindent megtesz a moszkvai rendszertől történő elszakadásért. Ugyanis akkor Magyarországon osztrák típusú demokratikus államberendezkedés alakulhatott volna ki, és a fejlődés is (Az elnök csenget.) a szomszédos országokban tapasztaltak szerint...

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir