DR. MÁTRAI MÁRTA

Full text search

DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ismét sok minden elhangzott. Azért engedje meg, képviselő asszony: 1990 óta, a demokratikus jogállam kialakulása óta tizenkét év eltelt. Az önkormányzatok felelősségük teljes tudatában végzik feladatukat, egy kilakoltatás tekintetében pedig különösen nagy körültekintéssel, ez lehet Budapest vagy lehet kisváros, vagy akár egy egészen kis település az országban. Akkor fordulnak ehhez az utolsó lehetőséghez az önkormányzatok, amikor már minden lehetőséget, a jog minden eszközét kihasználták, és semmi más megoldást nem találnak. Tehát én ezt az önkormányzatok védelmében mondom.
Ami pedig az önkormányzatok szűkre szabott költségvetési lehetőségét illeti: ha önök a gázközművagyont kifizették volna '94 és '98 között, képviselő asszony, akkor az önkormányzatok nem lettek volna olyan nehéz helyzetben, amit szintén az Orbán-kormánynak kellett teljesíteni, hogy végre megkapják azt a jogos járandóságukat, amelyből tervezni tudnak, és amelyből nagyon sok mindent meg tudtak oldani az önkormányzatok.
Ezenkívül el kell mondjam azt is, kaptam olyan kritikát, hogy nagyon kevés a bér. Valóban kevés a bér, mi is sokkal többet szerettünk volna, de ebben az elmúlt négy évben nagyon sok minden történt. 1998-at megelőzően én soha nem hallottam egyetlen akkori ellenzéki képviselő szájából, hogy a parlamentben felszólal, és számon kéri a saját kormányától, hogyan lehet az, hogy 19 500 forintból családoknak kell megélni - mert ennyi volt, képviselő asszony, a minimálbér! Ezért bizony nyolc órát kellett dolgozni keményen azoknak az embereknek, akik minimálbéren voltak. Mi történt ezután? Ma már 50 ezer forint a minimálbér, és ha lehetőséget kaptunk volna a kormányzásra - ami, bízom benne, hogy hamarosan teljesülni fog -, akkor ez még több lesz, és azok a családok még könnyebben fognak élni, és a minimálbért is meg fogjuk emelni.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir