GÖNDÖR ISTVÁN

Full text search

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony, és nem akarom tényleg tovább húzni a szót, de akkor azt javasolnám Kosztolányi képviselő úrnak, hogy a második oldalon az utolsó két hasábot is tessék már elolvasni ebből a cikkből, és akkor én most szó szerint idézem önnek: "A harmadik kormányzat nyíltan vállalja a szegényekkel szembeni szűkmarkúságot, a növekvő szigort, az átlagosnál többet, alkalmasint sokkal többet ad a jobbmódúaknak. A korábbinál sokkal többet vesz el a szegényektől és kevesebbet a jobb helyzetűektől." Szóval, ha már egyszer idézünk, akkor célszerű lenne ezt az egészet együtt.
Azt gondolom, hogy az, amiről a képviselő úr beszél, tényleg félelmetesen hordott össze hetet-havat, mert tudom, hogy ő önkormányzati képviselő volt, tehát emlékeznie kell, hogy ott kívülről jött a nyomás. Ott a bérlők akarták a lakásokat megvásárolni, és semmiféle elképzelt hatalom vagy kormány nem kellett, hogy rájuk erőltesse a lakást. Abban az egy mondatban értek önnel egyet, hogy nem mérték föl azt, mekkora terheket vállalnak, ami csak később derült ki, amikor a felújítási költségek egy-egy nagyon rossz állapotban lévő bérháznál, tömbháznál előkerültek. De valójában én magam is emlékszem rá, ha akkor lett volna az országban egyetlen önkormányzat, amelyik nem alkotja meg a rendeletét arról, hogy eladja a lakásokat, kíváncsi vagyok, hogyan végezte volna az a testület és az a polgármester, aki ezt nem teszi meg.
Köszönöm szépen a szót, elnök asszony.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir