PETTKÓ ANDRÁS

Full text search

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha egy párt a részletes vitában nem vesz részt, egyetlenegy képviselője sincs jelen az ülésteremben, akkor nem tudom, hogy a másik párt által benyújtott módosító indítványról hogyan alkotja meg a véleményét, hiszen nem hallja azt, hogy az általunk benyújtott módosító indítványt mivel kívánjuk megindokolni.
Szeretném a tisztelt képviselőtársaimnak elmondani, hogy a hét végén tartotta az Ifjúsági Demokrata Fórum több mint kétszáz fiatal részvételével országos konferenciáját. Az ország számos pontjáról érkezett egyetemista fiatalok egyhangúlag elítélték a Btk. tervezett módosítását, a legkisebb faluból, Jásdról és az ország legtávolabbi pontjáról, Nyíregyházáról érkezett fiatalok is. Tehát ezen a hét végi konferencián is számomra mint az MDF képviselője számára teljesen világos volt, hogy a fiatalok nem akarják a drogok semmiféle legalizálását. Nem szeretnék, hogy a jogi kiskapuk a dílereket segítsék.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja szerint a törvénymódosítás nem védi meg a polgárt, a bűnözőket pedig nem bünteti keményen, s mindez a rend megszilárdítása ellen irányul.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir