PETTKÓ ANDRÁS

Full text search

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, és örülök, hogy ismét most kaptam kétperces felszólalásra lehetőséget az államtitkár úr után, mert azt tudom neki mondani, hogy Gémesi György nem mint a Magyar Demokrata Fórum által megbízott képviselő vett részt ezen az egyeztetésen, hanem mint egy önkormányzati szövetségnek a vezetője. Gémesi György képviselőtársam egyébként átadta nekem azt az anyagot, amit önök akkor kiosztottak, abban teljesen más dolgok szerepeltek, tehát nem tudom, hogy utána volt-e más egyeztetés vagy sem.
Egy biztos, hogy az előttünk levő törvény kétharmados törvény, mint ahogy azt az azonnali kérdésben, amit két hónappal ezelőtt tettem fel a Házban Lamperth Mónika belügyminiszter asszonynak, még jóval az önkormányzati választások előtt, ezt ő maga is elismerte, és akkor ígéretet tett, hogy be fogja terjeszteni a forrásmegosztási törvényt. Nos, az előttünk levő törvény tervezete nem erről szól, ezért a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja csak abban az esetben fogja tudni támogatni az előttünk levő törvénytervezetet, ha az általunk benyújtott módosító indítványokat a tisztelt kormánypárti többség elfogadja.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir